Török Vagyonelkobzós Zsolt, mint sportszakértő
Azt, hogy az MSZP mennyire veszi komolyan a sport ügyét, jól jellemzi, hogy ki tartotta mai sajtótájékoztatójukat. Az a Török Zsolt, aki önéletrajzában diplomát hazudott magának, az, aki a PSZÁF elnökét először vagyonelkobzással sújtotta volna, majd arról tárgyalt volna vele, hogy hány évet kapjon.
Dátum: 2005-03-17 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:30.482608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Török Zsolt rendszeresen a letűnt diktatúra módszereit alkalmazza, mert neki az MSZP-ben talán nem tűnt fel, hogy ma már demokrácia van Magyarországon és a Magyar Olimpiai Bizottságban is. Ha Török Zsoltnak és az MSZP-nek valóban fontos lett volna a magyar sport ügye, akkor nem engedték volna megszüntetni a Sportminisztériumot, akkor sportcélokra megszavazták volna a megfelelő költségvetési támogatást. Török Zsoltnak és az MSZP-nek ezek után sportügyekben nem sajtótájékoztatót kellene tartania, hanem csendben szégyenkeznie azért, hogy a Gyurcsány - kormánynak köszönhetően, olimpiai bajnok sportolóink a saját költségükön kénytelenek edzőtáborozni.
Révész Máriusz
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője
Budapest, 2005. március 17.