Összevissza beszél a kormány
Porszem került a sikeres lépésekről beszámoló kormányzati propagandába: míg a Pénzügyminisztérium a vésztartalékok hatvanmilliárd forintos emeléséről tájékoztatta a közvéleményt, addig ugyanezt a kormánydöntést Batiz András a tartalékok csökkentéseként és 40-50 milliárd forint felszabadításaként tálalta.
Dátum: 2005-03-18 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:33.435563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ellentmondásba keveredett a kormány a költségvetési vésztartalék szerdai emelésével kapcsolatban: ugyanazt a kormányzati döntést a Pénzügyminisztérium a tartalékok százmilliárd forintról 160 milliárd forintra történő emelésként kommentálta, miközben Batiz András 40-50 milliárd forint felszabadításáról beszélt. A kormányszóvivő tájékoztatásával kapcsolatban az is kérdéseket vet fel, hogy Batiz szerint az összegek felszabadítása összhangban van az Európai Unió ajánlásaival, ám ezek az ajánlások éppen a biztonsági tartalékok felemelését írták elő Magyarország számára.
Ismeretes, az Európai Bizottság február 19-én közzétett jelentésében, majd az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin március 9-i "ajánlásában" arra szólította fel hazánkat, hogy a lehető legrövidebb időn belül vessen véget a jelenlegi túlzott hiányhelyzetnek, hiteles lépéseket tegyen az államháztartási hiány leszorítására, és hozzon pótlólagos lépéseket magukba foglaló, hatékony intézkedéseket a 2005-ös hiánycél elérésére.
A pótlólagos intézkedések között az Ecofin külön megemlítette a költségvetési tartalékok jelentős mértékű növelését, illetve annak korlátozott felhasználását.
A szerdai kormánydöntés eltérő értékeléséről lapunk megkérdezte Kőszegi Márkot, a pénzügyi tárca sajtóosztályának helyettes vezetőjét, aki elismerte: a GDP 0,5 százalékáról valóban 0,8 százalékra, azaz a korábban közölt százmilliárd forintról mintegy 160 milliárd forintra emelte a kormány a biztonsági vésztartalékok mértékét. Kőszegi szerint azonban a kormányszóvivő tájékoztatása is megfelel a valóságnak, mivel a költségvetési törvényben szereplő ilyen irányú kötelezettségek a GDP egy százalékát adják ki.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu