Weklernek az is jár, ami nem jár: sokmilliós szolgálati autóval lendül az atombiztos
Közel hatmillió forint értékű szolgálati autót kap Wekler Ferenc SZDSZ-es képviselő az állami nukleáris alapból gazdálkodó Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht.-től. Amikor Gyurcsány Ferenc kormányfő januárban személyes atomügyi megbízottjává nevezte ki Weklert, a kormányszóvivő még azt mondta: nem jár szolgálati autó a politikusnak.
Dátum: 2005-03-18 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:35.169642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. (RHK Kht.) ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elismerte, hogy a nemrég a miniszterelnök személyes atomügyi megbízottjának kinevezett Wekler Ferenc rendelkezésére bocsátanak egy gépkocsit, amelyet "átmeneti használatra" kap meg a szabad demokrata honatya.
A luxusjuttatással kapcsolatban Koltai Tamás (Fidesz) írt levelet a társaság ügyvezetőjének a napokban. A képviselő arra kíváncsi, hogy pontosan mivel segítik Wekler Ferencet feladatainak ellátásában, mekkora összegben, és kinek az engedélyével. - Ha szolgálati autót kér a kormányfő megbízottja, a rendelkezésére fogjuk azt bocsátani. Lehet, hogy a kollégáim már le is szállították a járművet - mondta megkeresésünkre Hegyháti József. Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a cégnek több, öt-hatmillió forint értékű szolgálati autója van, amelyet az állami tulajdonú paksi atomerőmű bevételeiből elkülönített Központi Nukleáris Alap terhére vásároltak, illetve cserélnek le négyévenként. Wekler ezekből a járművekből használhatja az egyiket.
Forrás: Magyar Nemzet, 2005. március 18.
fideszfrakcio.hu