Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehország 2004-ben rekord mennyiségű sört exportált

A cseh sörgyárak tavalyi 2,64 millió hektoliter sört exportáltak, majdnem 25 százalékkal többet, mint az előző évben, közölték pénteken Prágában a cseh sörgyárak szövetségében. Csehország történetében ez az eddigi sörexport rekord.


Dátum: 2005-03-18 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:37.582909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külföldre szállított sör a hazai termelés valamivel több mint 14 százaléka volt. A cseh sörgyártás tavaly 1,1 százalékkal nőtt, 18,75 millió hektoliterre. Tavaly jó évet zártunk. A nagy és a kis sörgyáraknak egyaránt sikerült új piacokat találniuk, így a termelés is, a kivitel is emelkedett - mondta újságíróknak a szövetség elnöke, Jan Vesely. Úgy vélte, hogy a csehországi sörfogyasztás már nemigen növelhető, ezért a termelés növekedését a kivitel eredményessége befolyásolja. A csehországi hazai sörfogyasztás 2 százalékkal csökkent, 16,1 millió hektoliterre. Az egy főre jutó sörfogyasztás továbbra is 160 liter körül van. Vesely szerint azonban a sörfogyasztási nemzetközi statisztikák nem egészen megbízhatók, mert mindenütt sokat fogyasztanak a turisták is, ezt a fogyasztást azonban csak becsülni lehet. Megjegyezte, hogy a sörexportot támogatta Csehország európai uniós csatlakozása is, mert megszűntek a kiviteli korlátozások. Ezen a téren a cseh sörgyárak új lehetőségeket látnak a maguk számára. A 48 csehországi sörgyárból tavaly 41 szállított külföldre is. A cseh sör iránt a legnagyobb érdeklődés Németországban van, ahová 898 ezer hektolitert vittek ki. Szlovákiába 464 ezer hektoliter ment, 36 százalékkal több, mint 2003-ban. A harmadik helyen, Nagy-Britanniába 305 ezer hektolitert szállítottak, 42 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A nagy és kis sörgyárakon kívül Csehországban még több mint harminc olyan vendéglő is van, amely saját házi sörfőzdével rendelkezik. Közülük a legnépszerűbb a prágai U Flekú, amely több mint 500 éves.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek