Levertük a maastrichti lécet: Draskovicsék lendületesen elhallgatták a hiányt
Az Eurostat délben tette közzé korrigált adatait az uniós tagországok költségvetési helyzetére és adósságrátáira vonatkozóan. Ez alapján a magyar államháztartás bruttó adóssága tavaly meghaladta a 60%-ot (60.7%). Az államháztartás tavalyi hiánya 5.4% volt, 2003-ban 7.1%. Az adatok magasabbak a Pénzügyminisztérium által eddig kommunikált értékeknél. Igaz, ezúttal nem a Központi Statisztikai Hivatal végezte a számításokat.
Dátum: 2005-03-18 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:38.460090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbi kormányzati publikációk, nyilatkozatok az Eurostat által közölt számoknál kisebb hiányokat illetve adósságrátát tartalmaztak. 2003-ra 7% feletti értékkel most találkozhatunk például először. Érdekes, hogy az IMF delegációja a hónap első felében járt Magyarországon, és ők is 5.1%-os tavalyi deficitről (ESA-95) kaptak információt.
Pichler Ferenc a Pénzügyminisztérium részéről elmondta, hogy a 2003-as hiány "megugrása" mögött az ÁFA elszámolások sajátossága áll. Az Eurostat elfogadta, hogy a visszautalásokat eredményszemlélet alapján ne február végéig, hanem március végéig lehessen az előző év terhére elszámolni. Emiatt 2004-ről egy jelentősebb tétel került át 2003-ra. Pichler elmondta, hogy az átvezetést később az Eurostat 2002-re is elvégzi.
2004-re az adatok szerint az adósság mértéke meghaladta a GDP 60%-át, mely a maastrichti kritériumok felső határa. A limit túllépése a probléma egyik fele (több ország is 60% felett van az unióban), a másik, hogy az adósságráta növekvő.
Hazánk jelenleg túlzott deficiteljárási procedúra alatt van. Az Ecofin az Európai Bizottság javaslatára legutóbb hangsúlyosan figyelmeztette a kormányt, hogy tegyen egyensúlyjavító lépéseket, különben szankciókra számíthat. Az Ecofin a felülvizsgált magyar konvergencia program márciusi elfogadásakor az eredmények elismerésén túl is számos kockázati tényezőre hívta fel a figyelmet.
Adósság szempontjából egyértelműen hazánk van a legkedvezőtlenebb helyzetben. A 60% körüli érték az összehasonlításban szereplő országok közül kiemelkedően magas. Érdemes még megemlíteni, hogy Szlovákia kivételével az adósságráta minden országban emelkedő. A deficitek tekintetében Csehország és Szlovákia áll jobban, Lengyelországban magasabb volt tavaly a ráta.
portfolio.hu - fideszfrakcio.hu