Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Készültség 555 kilométeres gátszakaszon

A Dunán és a megáradt mellékfolyók mentén továbbra is 555 kilométer hosszú árvédelmi vonalon tartanak első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság központi ügyelete.


Dátum: 2002-08-12 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:52.858642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az árhullám Budapestnél a hétfőre virradó éjszaka tetőzött, és megkezdődött a lassú apadás.

A meteorológiai előrejelzések szerint még kedden és szerdán is sok csapadékra kell számítani a Duna vízgyűjtőjében és a Kárpát-medencében egyaránt, s ez a vízutánpótlás lassíthatja az árvizek levonulását.

A Budapest alatti folyószakaszon feltehetően nem lesz szükség árvízvédelmi készültség elrendelésére, bár a vasárnapi esőzések, zivatarok Ráckeve, Érd és Baja térségében belvízelöntéseket okoztak, és ezért üzembe helyezték a szivattyútelepeket, hogy a Dunába vezessék a mélyebb területeken összegyűlt csapadékvizet.

A folyó felső szakaszán, a Duna ausztriai vízgyűjtőjében ismét jelentős mennyiségű csapadék növelte a vízutánpótlást. Ennek hatására mintegy fél méter körüli vízszint-emelkedéssel elindult a Duna második árhulláma, amely feltehetően a délutáni órákban elér a magyar folyószakaszra is.

A Szigetközben Nagybajcsnál a néhány nappal ezelőtti 639 centiméteres tetőzés óta majdnem három méterrel mérséklődött a folyó vízszintje, amit a jelenlegi ismeretek szerint 50 centiméterrel emel meg a Duna második árhulláma. Ezért változatlanul fenntartják a Szigetközben a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Ezúttal azonban a készültség jobbára csak intenzív figyelőszolgálatra korlátozódik.

A következő napokban Budapestnél is érezhető lesz némi vízszint-emelkedés, amelyet a második árhullám hoz erre a folyószakaszra, de feltehetően nagyobb gondot nem okoz.

Az Alpok alján lehullott csapadék hatására a korábban szinte kiapadással küszködő Rábán - ahol sok helyen mindössze térdig ért a víz - az első árhullám okozta kisebb vízemelkedést követően a második árhullám is hoz némi vízpótlást a folyónak, de készültség elrendelésére nem lesz szükség. Hasonlóképpen gyarapodik a vízutánpótlás a Répce és a Lajta folyókon, de árvízgondokat nem okoz.

Észak-Magyarországon egy rövid szakaszon harmadfokú készültségben vigyázzák a Tarnát Tarnaméránál, ahol a korábban elért 420 centiméteres tetőzésről hétfő reggelre 370 centiméterre csökkent a víz szintje. A vasárnapi kiterjedt csapadék hatására viszont néhány centiméteres emelkedésre lehet számítani, tehát egyelőre nem kerülhet sor a készültség enyhítésére. A Hernád térségében, ahol különösen sok kárt okoztak a megáradt patakok, változatlan erővel folyik a kármentesítés és a védekezés. Egyelőre ebből a térségből újabb károkról nem érkezett jelentés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek