Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ezúttal az egészségügyi dolgozókat sértette meg Gyurcsány

Az, ami az utóbbi hetekben történt, felháborító és példátlan a 15 éves magyar demokrácia történetében. Először Kóka János gazdasági miniszter vádolta meg 200 milliárd forint ellopásával, elherdálásával az egészségügy szereplőit, most pedig Gyurcsány Ferenc Debrecenben egy fórumon közli azt az egészségügyről, hogy az a felelőtlenség egyik fellegvára és tele van hazugsággal, vérig sértve ezzel az egészségügy összes dolgozóját.


Dátum: 2005-03-18 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:42.331364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt már valószínűleg mindenki belátta, hogy az egészségügy területén a szocialista választási ígéretek immár annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre 2002-ben írták őket. Világosan látja egymillió szív- és érrendszeri betegségben szenvedő ember, hogy gyógyszere nem lesz ingyenes, és világosan látja százezer ápoló, hogy egyéves hűségjutalma üres ígéret marad. Kevés olyan ember van, aki úgy gondolja, hogy a Gyurcsány-kormány alatt bármit is javulni fog az egészségügy helyzete. A szocialisták már harmadik éve vonják ki a pénzt a magyar egészségügyből, a rendszer működőképességét éppen a benne dolgozók felelősségérzete biztosítja.

Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy meggondolatlan kijelentése miatt kérjen bocsánatot az egészségügyben dolgozóktól és ugyanerre utasítsa miniszterét, Kóka Jánost is. A jövőre nézve pedig azt kérjük, Gyurcsány Ferenc gondolkozzon el azon, hogy a teljesítetlen választási ígéretek után mennyi morális alapja van bárkit is hazugsággal vádolni.

Selmeczi Gabriella

országgyűlési képviselő

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Frajna Imre

országgyűlési képviselő

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Budapest, 2005. március 18.

Kapcsolódó elemek