Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós szégyenpadon az ország

Németh Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: örül, hogy a szocialisták álláspontja közös a Fideszével Horvátország európai uniós csatlakozása ügyében, de ezt a véleményét csak abban az esetben tartja fenn amennyiben a kormány is kitart amellett, hogy a csatlakozási tárgyalásokat mielőbb meg kell kezdeni.


Dátum: 2005-03-18 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:45.557794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Balkán stabilitása kapcsán a képviselő kiemelte: nagyon fontos Horvátország csatlakozási perspektívája.

- Gyurcsány Ferencnek nem a horvát kormányfővel folytatott megbeszélése után kell hangzatos ígéreteket tennie, hanem az unión belül lobbitechnikával elősegíteni a tárgyalások megkezdését - mondta a politikus. Hozzátette: Horvátország készen áll a tárgyalásokra, Gotovina tábornok letartóztatása az unión kívülálló ügy, a nemzetközi törvényszék hatásköre. A soron következő uniós költségvetés kapcsán kiemelte: a magyar álláspontot jobban kell érvényesíteni a szomszédságpolitika területén. Magyarország számára a Nyugat-Balkán és Ukrajna stabilitása a legfontosabb.

Németh Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy,megoldást kell találni a nagyon magas magyar államháztartási hiányra, amiért szégyenpadra ültették az országot.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek