Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rangos kitüntetés a Sárospataki Református Kollégiumnak

Magyar Örökség Díjat adtak át a Magyar Tudományos Akadémián a legendás sárospataki kollégiumnak.


Dátum: 2005-03-19 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:50.333957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A kollégium az nem a mai szóhasználattal élve egy bentlakásos intézmény, hanem több feladatot is ellát. Közgyűjteményeivel, könyvtárával, tudományos gyűjteményeivel olyan szellemi műhelyként működik, amely túlmutat egy egyszerű oktatási intézmény keretein - mondta el a Magyar Rádiónak Ábrám Tibor, a Tiszán Inneni Református Egyházkerület főgondnoka.

- Mit adott az innen kikerült diákoknak?

- 1531-ben, tehát a protestantizmus kezdeti évtizedeiben alakult a sárospataki Református Kollégium. A sárospataki Joó Akadémia nevelte a reformkor meghatározó politikusai közül Kossuthot, Szemerét, Coméniust. Legjelentősebb munkáit sárospataki évei alatt írta. Ne feledkezzünk meg a népfőiskolai mozgalomról, amelynek a jelszava az volt, hogy képzett paraszt fiatalokat a falunak. Nagyon sok haladó gondolata volt. Gondolunk itt a nőnevelésre, a jobbágykérdésre. Ők azt mondták, hogy Isten ellenes, biblia ellenes, szentírás ellenes a jobbágytartás. Nagy jelentőségű volt az 1810-ben bevezetett anyanyelvi oktatás. Megelőzte a reformkor ezen törekvését. Barczafalvy Szabó Dávidot említeném, aki a zongora szakunk megalkotója például. A nagy könyvtár, a tudományos gyűjtemények olyan nemzeti kinccsé vált, amelyeket határon belül és tengeren túlról is kutatnak tudósok.

- 45 év szünet után mennyien élvezhetik e szellemi műhelyben való tanulást?

- A gimnáziumban körülbelül 800-850 tanuló tanul, s tavaly indult általános iskola is, a teológián pedig 110 fiatal lelkipásztort képeznek. Sárospatak a református egyház számára hitvalló őseink szellemi és lelki örökségének egyik fontos helyszíne, ahol ismét megvan minden lehetőség arra, hogy a nemzetünk javát szolgáló fiatalokat neveljünk.

Forrás: Karcsai Nagy Éva, Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek