Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány csupán beszél az átlátható, tiszta gazdálkodásról

Márton Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője nyílt levélben fordul a pénzügyminiszterhez, amelyben a Budapest Airport Rt. telekvásárlási ügyében folytatott vizsgálat eredményének nyilvánossá tételét kéri - ezt a politikus vasárnap Budapesten jelentette be.


Dátum: 2005-03-20 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:56.385733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt három évben mindennapos tapasztalattá vált Magyarországon, hogy a kormány kijelentései és tettei között áthidalhatatlan szakadék van. Miközben a kormány átlátható közéletről beszél, egyre több olyan ügy kerül nyilvánosságra, amely az emberekben értetlenséget és felháborodást kelt - fogalmazott a politikus.

Márton Attila példaként említette a Ferihegy-1 terminál átépítéséhez kapcsolódó drasztikus költségnövekedést. A képviselő megmagyarázhatatlannak nevezte azt a tényt, hogyan lett egy 2,4 milliárd forintos tervből több mint 8 milliárdos költségvetés. A nagy vihart kavart Budapest Airport Rt. telekvásárlási ügyével kapcsolatban emlékeztetett: az rt. a cargobázis fejlesztéséhez egy 20 hektáros területért 4,7 milliárd forintot kívánt kifizetni. Abban a pillanatban, hogy sajtónyilvánosságot kaptak ezek az adatok, ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot az ÁPV Rt., a Budapest Airport Rt. és a Pénzügyminisztérium részéről - mondta a képviselő.

A Pénzügyminisztérium állította, hogy olyan tartalmú levelet küldött az ÁPV Rt., illetve a Budapest Airport Rt. vezetőjének, amelyben közölte, hogy nem írhatják alá ezt a szerződést. Ugyanakkor egy televíziós műsorban a Budapest Airport Rt. és az ÁPV Rt. is úgy nyilatkozott, hogy nem kapott ilyen tartalmú levelet - hívta fel a figyelmet a politikus.

A pénzügyminiszter időközben vizsgálatot rendelt el, erről jegyzőkönyv készült, azonban ennek a jegyzőkönyvnek a tartalma mind a mai napig nem került nyilvánosságra - mutatott rá Márton Attila.

- Szeretnénk világosan tudni, hogy mi lett ennek a vizsgálatnak az eredménye ezért a mai napon nyílt levéllel fordulok a pénzügyminiszter úrhoz, és arra szólítom föl, hogy ezt a jegyzőkönyvet minden részletével, minden adatával együtt hozza nyilvánosságra - mondta.

A politkus hozzátette: jegyzőkönyvből derülhetnek ki a telekvásárlás körülményei, a többi között az is, hogy a sajtóban is nyilvánosságot kapott miniszteri tiltás ellenére hogyan írhatták alá a szerződést a felek.

Márton Attila kitért egy másik ügyre is, amely szintén a Budapest Airport Rt.-hez köthető. Elmondta: a birtokukban lévő adatok és információk "egy újabb Tocsik-ügyet sejtetnek" a cég privatizációs tanácsadójának kiválasztása, és a tanácsadói díj összegének megállapítása mögött.

Szeretnénk választ kapni arra, hogy miért az a pályázat nyert, amely több mint dupláját kérte, mint a sorban utána következő ajánlat - tette hozzá.

Rámutatott: úgy érzik, hogy az eredményesen működő és dinamikusan fejlődő Airport Rt. "felkeltette a kormány és a hozzá közel álló pénzügyi-gazdasági források figyelmét".

Mint mondta, nem értik, hogy miért szükséges egy olyan céget privatizálni, amelynek várhatóan 10 milliárd forint felett lesz az eredménye idén, mintegy 165 százalékos növekedést produkálva.

***

Nyílt levél

Draskovics Tibor

Pénzügyminiszter részére

Tisztelt Miniszter Úr!

Az elmúlt három évben mindennapos tapasztalattá vált Magyarországon, hogy a kormány szavai és tettei között áthidalhatatlan szakadék tátong. Ennek egy újabb példája, hogy miközben a kormány tiszta, átlátható közéletről, üvegzseb-programról beszél, aközben az elmúlt hetekben több, nagy visszhangot kiváltó tisztázatlan ügy került nyilvánosságra az állami tulajdonú Budapest Airport Rt-vel kapcsolatban. Előbb a Ferihegy-1 terminál átalakításához kapcsolódó drasztikus költségnövekedés, majd a Cargo bázis építésével összefüggő földvásárlás, legutóbb pedig az érthetetlenül magas összegű privatizációs tanácsadói szerződés.

Az említett ügyek összkiadási vonzata már meghaladja a 14 milliárd forintot. Mivel állami tulajdonú részvénytársaságról van szó, az állampolgárokat is joggal érdekli, miért kell egy-egy feladatra ennyit költeni, különösen, ha igencsak vitatott, néhol botrányos körülmények között kerül arra sor.

Tisztelt Miniszter Úr!

Itt az ideje, hogy a kormány ne csupán beszéljen az átlátható, tiszta gazdálkodásról, hanem tegyen is érte. A sajtóban megjelent hivatalos híradások szerint Ön a telekvásárlási üggyel kapcsolatban vizsgálatot rendelt el az ÁPV Rt-nél. Információk szerint a vizsgálat lezárult, a jelentés elkészült.

Biztos vagyok, hogy egyetért velem abban: az átláthatóság, a közélet tisztaságának megteremtése mindannyiunk érdeke. Éppen ezért ezúton kérem, hogy az elkészült jelentést, és az abban foglalt adatokat a lehető legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra!

Budapest, 2005. március 20.

Tisztelettel:

Márton Attila

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek