Újabb szerb tábornok adta fel magát
Feladja magát a Nemzetközi Törvényszéknek egy újabb egykori boszniai szerb tábornok, akit súlyos háborús bűntényekkel, egyebek mellett népirtással vádol a hágai ügyészség.
Dátum: 2005-03-20 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:58.390722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerbiai kormány vasárnap közleményében tudatta, hogy Vinko Pandurevic tábornok szerdán Hágába repül, hogy a bíróságon szembesüljön az ellene felhozott vádakkal. Pandurevic azután döntött így, hogy tárgyalt Zoran Stojkovic szerb igazságügyi miniszterrel. A vádlott nem akarja, hogy "miatta tússzá váljék az egész nép" - áll a közleményben, amely szerint Pandurevic döntése "erkölcsös, tisztességes, felelős és Szerbia-Montenegró, illetve a boszniai Szerb Köztársaság legjobb érdekeit szolgálja". Az 1992-95-ös boszniai háború kezdetén Pandurevic a kelet-boszniai Visegrad környékén tevékenykedő katonai alakulatot vezette, majd a zvorniki gyalogdandárnak lett a parancsnoka. A vádirat szerint az utóbbi tisztségben Pandurevic elkövette a népirtás bűntettét, megszegte a háborús szokásokat és törvényeket, részt vett a srebrenicai "etnikai tisztogatásban". Két hónap leforgása alatt Pandurevic lesz immár a nyolcadik - tavaly október óta a tízedik - szerb vádlott, aki önként feladja magát. Egy kivételével minden "elődje" Belgrádból repült Hágába, két vádlott kivételével mindegyik boszniai szerb volt. Minden esetben a vasárnapihoz hasonló szűkszavú és tartalmában szinte azonos közleményt adott ki a szerb kormány, a vádlottak pedig néhány napra rá önként távoztak Hágába egy miniszter kíséretében. Az Európai Unió a Hágával való együttműködéstől tette függővé azt, hogy április elején áldását adja-e a társulási és stabilizációs tárgyalások megkezdéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányra. Nem tudni, Brüsszel elnézi-e Belgrádnak, hogy továbbra sincs Hágában a srebrenicai népirtás főbűnösének tartott Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok, és minden felszólítás ellenére egyelőre nem hajlandó az NT elé állni önként a koszovói háborús bűntényekkel vádolt két szerbiai tábornok, Sreten Lukic volt országos rendőrfőnök és Nebojsa Pavkovic, a jugoszláv hadsereg egykori vezérkari főnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu