Árvízvédelmi készültség 931 kilométeren
Országszerte összesen 931 kilométeres partszakaszon van árvízvédelmi észültség, a Duna is árad, és napokon belül elönti az alsó rakpartot a fővárosban - közölte a vízügyi főigazgatóság az MTI-vel vasárnap.
Dátum: 2005-03-20 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:58.679336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Duna felső szakaszán, az Ipolyon, a Fehér-Körösön a Kettős-Körösön, a Berettyón, a Sebes-Körösön és a Hármas-Körösön, valamint a Zagyván és a Túron összesen 743 kilométeren tartanak fenn első fokú árvízvédelmi készültséget. A következő napokban további fokozatelrendelés is várható - áll az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság közleményében. A Körösök többi szakaszán és a Hernádon 152 kilométeres hosszúságban másodfokú a készültség, a Fekete-Körösön pedig 36 kilométeres hosszúság harmadfokú. Összesen 931 kilométeren tartanak fenn árvédelmi készültséget. A Fekete-Körösön harmadfokú a készültség, míg a többi Körösön másodfokú készültség mellett tetőzik majd az árhullám, várhatóan hétfőn. A Dunán és mellékfolyóin is emelkedik a vízszint és a jövő hét első felére várható, hogy az árhullám elönti a budapesti alsó rakpartot. Az árvízi védekezés göngyölített költsége január 1-től 125 millió forint - áll a vízügyi főigazgatóság közleményében.
MTI - fideszfrakcio.hu