Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyökeres reformtervek az ENSZ-ben

Nagyszabású reformelképzeléseket jelentett be az ENSZ főtitkára. Kofi Annan tervezete a nemzetközi biztonság erősítését és a szegénység legyőzését tekinti a legfontosabb kérdésnek.


Dátum: 2005-03-21 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:29:59.841766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Annan foglalkozik az emberi jogokkal és a demokrácia világméretű kiterjesztésével is. Sürgetőnek nevezte a terrorizmus fogalmának pontos meghatározását, valamint a fegyveres erők bevetésének szabályozását. Az ENSZ-főtitkár javaslatot tett a Biztonsági Tanács létszámának bővítésére is, akár új állandó tagok kinevezésével.

A reformelképzelések elfogadtatásához Kofi Annannak szüksége van a közgyűlés kétharmadának, és az öt, vétójoggal felruházott BT-tagország egyetértésére.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek