Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénzből fizetett privát vagyon

Állami hitelből épül fel két új kollégium, közpénzből fizetik vissza az építésre felvett kölcsönt, az épület azonban a magánbefektetőé lesz - értesült a Magyar Nemzet. Az állami kölcsönt a Miskolci és Veszprémi Egyetem által az épületekért húsz éven át fizetett bérleti díjakból törleszti a befektető, ám az ingatlanok ezután is a magánkonzorcium tulajdonában maradnak.


Dátum: 2005-03-21 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:01.571791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) adja a hitelt a magánbefektetőnek a felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztési program keretében épülő, a Miskolci és a Veszprémi Egyetemhez tartozó, új kollégiumi férőhelyek építéséhez. Így az épületek állami pénzből épülnek fel, közvetve - bérleti díj formájában - közpénzből fizetik vissza a kölcsönt, az ingatlanok azonban a magánbefektetőé lesznek.

A Miskolci Egyetemen 605 új kollégiumi férőhelyet hoznak létre 1,9 milliárd forintból, a Veszprémi Egyetemen pedig nyolcszáz új hely készül el 2,6 milliárdért. Az építésre kiírt pályázatot mindkét esetben a Magyar Építő Rt. és az OTP Ingatlan Rt. konzorciuma nyerte meg. A hitelt azonban nem az OTP, hanem az állami tulajdonú MFB adja a beruházáshoz.

Korda Péter, az OTP Ingatlan Rt. ügyvezető igazgatója megerősítette lapunk információját. Hozzátette: több hónapos eljárás során döntöttek arról, hogy melyik banktól vegyék fel a kölcsönt, végül mindkét fél számára az MFB ajánlata volt kedvezőbb. Korda szerint a 2006 végén beköltözhető kollégiumi helyekért havonta átlagosan 40 500 forintos bérleti díjat fizetnek az egyetemek.

Számításaink szerint így a Miskolci Egyetem a 605 helyért havonta összesen 24,5 millió forintot fizet, vagyis húsz év, azaz 240 hónap alatt 5,88 milliárd forintot. A Veszprémi Egyetem havonta 32,4 millió forintért bérli a 800 helyet, így két évtized alatt 7,776 milliárd forintot fizet a magánbefektetőnek. Az egyetemek és az állam így két évtized alatt majd a háromszorosát fizetik vissza az összegnek, az ingatlanok azonban akkor is a magáncégek tulajdonában maradnak.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán, a felsőoktatási infrastrukturális fejlesztési programban kötött megállapodások aláírásakor azt mondta, hogy közjó nincs magán-erőfeszítés nélkül. Az oktatási tárca írásbeli összefoglalója szerint azért van szükség a magántőke bevonására, mert kizárólag állami, költségvetési forrásból nem vagy csak hosszú évek alatt valósulhatna meg a program. Kérdéses viszont, hogy miként valósul meg a magántőke bevonása és a magán-erőfeszítés.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. március 21.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek