Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összecsapások Kirgizisztánban

Hírügynökségi jelentések szerint legalább négyen meghaltak Kirgizisztánban, miután tüntetők csoportjai több helyszínen összecsaptak a biztonsági erőkkel. A volt szovjet tagköztársaságban a parlamenti választások végeredménye miatt alakult ki komoly feszültség.


Dátum: 2005-03-21 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:04.786493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tiltakozók úgy vélik, a hatalmon lévő Aszkar Akajev és köre meghamisították a parlamenti választások március 13-án megtartott második fordulójának végeredményét. Dzsalalabádban a tüntetők ismét megrohamoztak több kormányépületet, és ellenőrzésük alá vonták a város nagy részét.

Orosz sajtóértesülések szerint mindkét félnek vannak halottai, számukat az 1-es Csatorna nevű televízió 10 és 16 közé teszi. 10 halottról számolt be az orosz Interfax hírügynökség kirgizisztáni tudósítója is.

stop.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek