Helyére tenni a múltat

Vasárnap délután a XII. kerületi Művelődési Központban mutatták be Sághy Gyula Hortobágyra hurcoltatott című filmjét, amely az 50-es évek kitelepítettjeinek állít emléket. Az alábbiakban közöljük a díszbemutatóra meghívott Orbán Viktor megemlékező beszédét.

Dátum: 2005-03-21 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:05.870218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

"Nem helyes hallgatni akkor, amikor tudok valamit és mások nem tudják." - mondta Teller Ede professzor egy alkalommal. Kedves Barátaim, ha ez igaz, bizonyára így van, akkor talán a fordítottja is az. Talán nem helyes beszélni akkor, amikor nem tudok, nem tudhatok valamit, de mások igen.

Ezért igen nehéz helyzetben éreztem magam, hiszen olyan emberek előtt kell most a tisztelt szervezők kérésének megfelelően ünnepi köszöntőt mondanom, akiket nálam sokkal inkább megilletne a szó. Ráadásul mindezt egy olyan filmnek a bemutatóján, amely önmagában is méltón kitölti a mai megemlékezés kereteit. De aztán arra gondolta kézhez véve a meghívót, hogy ez a mai nap, ez a megemlékezés virágvasárnapra esik. Ilyenkor az embernek mégis támad mondanivalója.

Gondolatok Virágvasárnapon

Ma Magyarország templomainak százaiban értő és avatott szavú emberek beszéltek 2000 évvel ezelőtt deformálódott életről, amit megpróbáltak akkor visszaigazítani a régi formájába. Ma értő szavú emberek beszéltek több száz templomban arról a deformálódásról, amit még maga a templom is elszenvedett, amelyben nem maradt helye a missziónak, mert kiszorította onnan az üzleti szellem és a kufárság. Ma több száz templomban beszéltek deformálódott közösségekről, amely földi királyt és politikai megváltást várt, pedig lelki megváltásra lett volna szüksége.

Igen, az emberi társadalmat valójában azért hozzuk létre és azért nem magunkban élünk, hogy segítsük egymást, hogy társai lehessünk egymásnak, hogy biztonságban élhessünk, ha baj van támaszkodhassunk egymásra, hogy közösen keressük azt, ami szép és jó az életben, és hogy erre a megtalált szépre, nemesre és jóra együtt taníthassuk a gyermekeinket. Ám ha deformálódik a társadalom, akkor összefogás, összetartás helyett, belső uszítás áldozata is lehet. A hatalom a békesség helyett ellenségének nyilvánít és háborút visel saját népe és annak kiválasztott csoportjai ellen. S az emberi társadalom, a nemzet közössége, a közösség élete így válik béke helyett a háborúság, szeretet helyett a gyűlölködés, megbecsülés helyett a megaláztatás, közös felemelkedés helyett a közös lehanyatlás, emberség helyett az embertelenség világává. Ebbe a korba repít vissza bennünket majd az a film, amit mindjárt megnézhetünk.

Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak, Sághy Gyulának és munkatársainak, akik évek óta egy-egy film elkészítésével és levetítésével emlékeznek a kommunizmus áldozatainak emléknapjára, idén nem pontosan az emléknapon, hanem egy kicsit később.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Polgármester Úr!

"A múltat is teremteni kell, egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják." - mondta egyszer Illyés Gyula, majd így folytatta: "Valamirevaló múlt megteremtéséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövőjéhez. Mindent pontosan a helyére kell tenni. A rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő meg egyszerűen el sem megy. Ködszerűen üli meg a tájat és az elmét."

Valóban így lehet, kedves Barátaim. 15 esztendővel ezelőtt, a kommunizmus bukása pillanatában úgy gondoltuk, hogy minden tudásunk megvan ahhoz, hogy egy szabad, gyarapodó, önérzetében erősödő nemzetként végre a saját kezünkbe vegyük a sorsunk, a jövő irányítását, újrakezdjük és új fejezetet nyissunk Magyarország történetében. 15 esztendővel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy elegendő a kizökkent életet a maga természetes medrébe visszabillenteni a szavazófülkében egy határozott mozdulattal és egy csapásra minden a helyére kerül. 15 esztendővel ezelőtt a múltról is azt gondoltuk, hogy mindannyiunk, minden magyar közös élménye, hogy minden, ami nekünk fáj, az mindenkinek fáj, hogy minden, ami rossz volt, az mindenkinek rossz volt, minden, ami velünk esett, az mindenkivel megesett. 15 esztendő elteltével azonban be kell ismernünk, hogy nem így történt, nem ez történt és nem úgy van, ahogy akkor gondoltuk. 15 esztendő elteltével be kell ismernünk, hogy nem értünk mindent, amit értenünk kellene és éppen ezért nem is került minden még pontosan a maga helyére. Nem csoda, hogy egy ilyen közös tájban, nehéz is megtalálnunk a tovább vezető utat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt hiszem, van egy igen fontos, első pillantásra is kézenfekvő célja annak, időről-időre összejövünk megemlékezni. Mégpedig az, hogy minden alkalommal, újra és újra átéljük a kitelepítettek, a kisemmizettek, az ártatlanul meghurcoltak sorsát és egyszer az összes részlet megtalálásával végre minden a helyére kerüljön úgy, ahogyan az Illyés Gyula kívánta és ajánlotta.

Sokat mondó tény, hogy az 1961-es kiadású Új Magyar Lexikonban sem a kitelepítés, sem a gulág címszó egyáltalán nem szerepel. A kulák kifejezés alatt azonban a következőket találjuk: "Zsírosparaszt, nagyparaszt, rendszeresen bérmunkást foglalkoztató mezőgazdasági tőkés, akit alacsony kultúrszínvonala, életmódja és saját gazdaságában végzett személyes fizikai munkája fűz a parasztság többi rétegéhez. Tőkés viszonyok között a falu dolgozóit nem csak a termelésben, hanem a kupeckedés és uzsora útján is kizsákmányolja."

Kedves Barátaim! Ha a kultúránk támaszt adó vázát jelentő nyelvet a hazugság rozsdája ennyire szétmarja, nem marad más az igazság számára, mint a bizonyító képsorok, vagyis a film. De vajon elválasztható-e az elmélet, a gondolat és az eszme attól, amit az élet hús-vér valósággá gyúrt belőle. És ha a megteremtett valóság fájdalmas, embertelen, akkor lehet-e tiszta, pompás vagy ragyogó mindaz, ami ennek az alapjául szolgált, vagyis az eszme maga. A válasz egyértelműen az, hogy nem. Miért fontos ezt tisztázni? Azért, mert a XX. század matuzsálemi kort megért diktatórikus politikai rendszerének, a kommunizmusnak százmillió lelket számláló áldozata, a kitelepítettek fizikai és lelki megnyomorítása nem a véletlen műve volt. Nem egyszerű műhiba. Nem is könnyen kiigazítható kisiklás. A terror, a megfélemlítés, az egész emberi közösségek elleni gyűlöletkeltés az akkori ideológia lényegéből, annak velejéből következett, és az akkori világhódító kommunista eszme elválaszthatatlan részét képezte. Így hát nem is lényeges, hogy Marx és Engels gondolta-e vagy sem, hogy a magántulajdont végleg fölszámoló egyenlőség birodalma olyan lesz-e majd, mint amilyen végül is lett. Ami fontos az az, hogy a kommunizmus eszméjéből azért fakadt oly sok végeérhetetlen szenvedés és fájdalom, mert a történelmet, az emberi közösségek viszonyát végtelenül leegyszerűsítve folyamatos harc formájában látta és láttatta. Ezt nevezték tudományos megfogalmazással osztályharcnak, amely az igaz, őszinte, szeretetteljes emberi kapcsolatok helyébe a gyanakvást, az egymás méricskélését, a mindig lesben állást, az irigykedést és képmutatást, de mindenek előtt a gyűlöletet ültette.

Mindarról, amire ma emlékezünk, sok-sok éven át nem beszélhettünk. Kedves barátaim, nemzedékek nőttek föl úgy, hogy nem is tudták mi történt Magyarországon 1947 és 1955 között. Nem tudták, mert nem lehetett beszélni róla. Nem volt szabad és nem volt tanácsos. Nem lehetett beszélni arról, hogy Magyarországon munkatáborok, lágerek vannak, ahová embereket hurcolnak el, ahonnan sokan nem térnek vissza többé. A diktatúra egyik fő ismertető jele az a sűrű, fenyegető és valljuk be, kínosan fájdalmas csönd, ami olyankor áll be az emberek között, amikor a beszélgetés hirtelen megszakad. Hirtelen mindenki elhallgat. Elfordul, félrenéz vagy legalább is lesüti szemét, mert vannak dolgok, amelyekről nem szabad beszélni és nem is tanácsos. Ilyen téma volt Magyarországon a kitelepítés, Recsk, vagyis a magyarországi koncentrációs táborok igaz története. Nem volt szabad arról beszélni, ezért sokan nem is tudtak róla, hogy Magyarországon is voltak koncentrációs táborok, ahová emberek ezreit hurcolták el. Ma már beszélhetünk róla. De vajon okultunk-e a múltunkból?

Ha visszatekintünk az elmúlt napokra, hetekre, hónapokra, bizony észre kell vennünk, hogy a múlt ismét föl-föltünedezik. Ma megint vannak dolgok, amelyekről nem illik beszélni. Vannak kérdések, amelyeket nem illik föltenni. Nem illik beszélni arról, hogy az államadósság lassan már megfojtja az országot. Nem illik arról beszélni, hogy mély gazdasági válság felé tartunk. Nem illik beszélni arról, hogy rohanunk az elszegényedés irányába. Nem illik beszélni arról, hogy a nyugdíjasok alig-alig tudnak megélni a nyugdíjukból. Megint ott tartunk, hogy akinek valami nem tetszik, az felforgató elem, aki elégedetlen a "nagy jóléttel" és a "vívmányokkal", az a demokrácia ellensége, szélsőséges és a jó ég tudja, mi bűne van még. Megint abba az irányba mennek a dolgok, hogy aki nem fogja be a száját amikor a hatalom rámordul, az célponttá válik. Megint kezd visszatérni az az idő, amikor a hatalom megmondta, hogy ki a jó gazda és ki a rossz gazda.

Szerencsére ma már nincs testvéri hadsereg, amely a fegyverek erejével ismét rákényszeríthetné az országot erre az útra. Ezért a mai összejövetelünk is alkalom arra, hogy közösen tegyünk hitet a demokrácia mellett. Hogy kimondjuk, mi ragaszkodunk a demokráciához, ahol nincsenek tiltott témák, ahol mindenki elmondhatja, ami nyomja a szívét, ahol a vezetőket választják, nem pedig szűk csoportok jelölik ki, és ahol arra választják az emberek a vezetőket, hogy az ő akaratukat képviseljék és ezt nap mint nap számon is kérik a vezetőkön, legyen ez egyébként bármilyen kényelmetlen. Ez a demokrácia lényege, kedves barátaim.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azért is örültem a meghívásnak, mert - zárásképpen elmondhatom önöknek azt is - meggyőződésem szerint önök, az egykori kitelepítettek nem a múlthoz tartoznak. Lehet, hogy megették már kenyerük javát, mégis fontos értéket jelentenek a magyar jövő számára. Fontos, nélkülözhetetlen értéket jelent tudásuk és az élettapasztalatuk. Az idős nemzedék különleges hivatása, hogy átadja azt a tudást, amit csak hosszú évek sora érlelhet meg és amely kizárólag az idős nemzedék tulajdona. "Ha jobb jövőt akarsz, nevelj különb gyermekeket". Kérem önöket, segítsenek, vegyenek részt demokratikusabb és emberségesebb Magyarország fölépítésében.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Kép: - sp - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu