Operacsillagok Klub alakult
Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes lesz kedden a most megalakult budapesti Operacsillagok Klub első vendége. Őszy-Tóth Gábriel, az Operacsillagok 2004 szeptemberében megrendezett első gálakoncertjének producere, az Operacsillagok függöny mögött című interjúkötet szerzője hétfőn az MTI-t közleményben tájékoztatta, hogy az idén márciusban alakította meg az Operacsillagok Klubot.
Dátum: 2005-03-21 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:07.463304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budapesti klubban ezentúl havonta egyszer a producer az operaszínpadok ünnepelt magyar csillagaival beszélget, s elsőként Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekest, kiváló művészt, drámai szopránt hívta meg.
Az egyórás kötetlen beszélgetésen a művésznő történeteket mesél,
elénekli kedvenc dalait, amelyeket Balla Ibolya kísér zongorán. A műsor végén Benke László Oscar-díjas szakács ajánlja a közönségnek a művésznő kedvenc ételét.
Az Operacsillagok Klub áprilisi vendége Gulyás Dénes, a májusi pedig Csavlek Etelka lesz, míg júniusban Kováts Kolossal beszélget az "Operacsillagok estek" házigazdája.
Őszy-Tóth Gábriel közleményében hangsúlyozza: a klub megalakításával az volt a célja, hogy tovább népszerűsítse az opera műfaját, s hogy új híveket szerezzen neki.
Az Operacsillagok egy színpadon elnevezésű gálakoncertet 2004 szeptemberében rendezték meg nagy sikerrel a Budapesti Kongresszusi Központban.
MTI - fideszfrakcio.hu