Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betartja-e a kormány a szerződést? A gazdák hetente mérlegelnek

A megállapodás aláírását követően minden héten értékelik a gazdák megbízottai a március 13-án aláírt egyezség végrehajtását - jelentette be Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára hétfőn Budapesten.


Dátum: 2005-03-21 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:08.456868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) székházában sajtótájékoztatón Nagy Sándor, a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT) alelnöke, a demonstrációs bizottság tagja sérelmezte, hogy még mindig vannak olyan gazdálkodók, akik a szerződésben vállalt március 20-i határidő ellenére sem kapták meg jogos járandóságukat.

A gazdák és az agrárkormányzat által aláírt, valamint a miniszterelnök által láttamozott megállapodás első pontja úgy szól, hogy a miniszter vállalja: a 2004-es terület alapú támogatások (SAPS), valamint a kiegészítő nemzeti támogatások (top-up) kifizetése március 20-ig megtörténik mindazon kérelmek esetében, ahol nem merült fel, vagy 2005. március 1-ig tisztázódott az eltérés.

A gazdák szerint e pontot az agrárkormányzat nem hajtotta végre, mivel egyes gazdálkodók számlájá még nem jelent meg a nekik járó pénzösszeg.

Ezért felhívják a kormány figyelmét arra, hogy az elmaradásokat sürgősen pótolja. Obreczán Ferenc hangsúlyozta, hogy e pénzek a tavaszi munkák megkezdéséhez szükségsek a gazdálkodóknak, üzemanyag és vetőmag vásárlására.

A megállapodás megkötésével egy folyamat lezárult, de a munka java része most kezdődik, az agrárkormányzatnak teljesítenie kell mindazokat a vállalásokat, amelyeket a megállapodás rögzít - mondta Nagy Sándor. Szerinte a megállapodásnak vannak kritikus pontjai.

Példaként említette erre az állattenyésztés, az intervenció, az élelmiszerbiztonság és az adózás kérdéskörét.

A demonstrációs bizottság tagja aláhúzta: a megállapodás végrehajtását a gazdák azért is ismertetik minden hét első munkanapján a sajtó képviselőivel, hogy folyamatosan tájékoztathassák a közvéleményt az ügyek állásáról.

Az MTI kérdésére válaszolva Nagy Sándor a sertéstenyésztők tervezett tiltakozásáról úgy fogalmazott, hogy a Sákán Antal által vezetett szervezet (a Magyar Sertéstenyésztők Országos Szövetsége) nem vett részt a megállapodás kidolgozásában és azt nem is írta alá sem, sőt, mindent megtett azért a tárgyalások ideje alatt, hogy külön utakon járjon, ezért velük nem kívánnak foglalkozni. A demonstrációs bizottság tagja megjegyezte, hogy mindenkinek joga van különvéleményt hangoztatni, de szerencsésebb lett volna, ha a tárgyalások idején fognak össze a gazdaszervezeteket és érvényesítik érdekeiket, mivel így többet el lehetett volna érni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek