Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meztelen ima az esőért

Mintegy kétszáz nepáli parasztasszony imádkozott esőért Nepál dél-nyugati részén meztelen munkával.


Dátum: 2002-08-12 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:55.491753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Banke tartományban élő asszonyok csukott ablakok mellett házaikba zárták férjeiket, majd meztelenül mentek ki a mezőkre, hogy egy ősi rítus szerint így dolgozzanak, és ezzel engeszteljék ki Indrát, a hindu vallás esőistennőjét.

A területen olyan szárazság pusztít, hogy nem tudták elvetni a rizst és a kukorica is kezd teljesen elszáradni.

Közben a Himalájában fekvő királyság területének több mint a felén éppen a szárazságért kellene imádkozni: a nyár eleje óta tartó monszunesőzések okozta áradásokban és földcsuszamlásokban eddig 333-an vesztették életüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek