Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabad-e a szabad iskolaválasztás?

Tápszentmiklós polgármestere magára vállalta: szeptemberig a környező településekről gyerekeket toboroz községe iskolájába, hogy elérjék az állami támogatás elnyeréséhez szükséges osztálylétszámot. Ez ugyan sikerült, de lehet, hogy fölöslegesen talpalt Kovács József, megszűnhet ugyanis falujukban a felső tagozat.


Dátum: 2005-03-21 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:12.397669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tápszentmiklósi általános iskolában most százhárom gyereket oktatnak. A szomszédos Lázi a tápszentmiklósi iskola tagiskolája, ott 37 gyerek jár az alsó tagozat négy osztályába, kivételes az együttműködés a két szomszédvár között. Láziból a felsősök (33 gyerek) két éve Tápszentmiklósra utaznak reggelente tanulni. Kovács József tápszentmiklósi polgármester azt mondja, az elmúlt években több ütemben fejlesztették iskolájukat, több milliót költve rá, hogy lépést tudjanak tartani a növekvő oktatási követelményekkel.

Tápszentmiklóson az úgynevezett szakos oktatás 97 százalékos. Az onnan kikerülő gyerekek jó eredményeket érnek el a városi középiskolákban. Gazdaságos és célszerű is az együttműködés. Tápszentmiklós és Lázi között Volán-iskolabusz viszi-hozza a gyerekeket. A lázi szülők elégedettek voltak mindennel. Most két év után mégis válaszút elé kerülhetnek.

- A pannonhalmi kistérség a többcélú társulás létrehozására közoktatási szakértőt bízott meg - mondja Kovács József. - Arra kell választ adnia a javaslatnak, hogyan lehetne a leggazdaságosabban megoldani az oktatást. A javaslat most készül. Az eddig kiszivárgottak alapján nagyon tartok tőle, hogy a tápszentmiklósi iskolában a felső tagozatos oktatást költözésre ítélik. Most szabad az iskolaválasztás vagy sem? Milyen elvek alapján döntik el, hol legyen a "központi" iskola? A többcélú kistérségi társulást az abban részt vevő települések lakosságának hatvanszázalékos részvételével lehet létrehozni. A nagytelepülések iskoláit nem veszélyezteti a döntés, persze hogy aláírják a társulás létrehozását.

Már csak azért is, hiszen a kistérségi társulásnak több tízmillió forintos támogatást hoz a konyhájára, ezért biztosra vehető, hogy meglesz az a bizonyos hatvan százalék. De hogy mi lesz velünk, kistelepülésekkel? Ez csak nekünk fáj. Hiába hadakozunk majd, hiába tiltakozunk, megvalósul, amit a központi akarat kíván, ehhez azonban Tápszentmiklóson sem a polgármester, sem a képviselő-testület nem fog asszisztálni.

A végsőkig kitartunk elveink mellett. Semmilyen döntést nem támogatunk, amely veszélyezteti a jól, eredményesen, megelégedésre működő iskolánk létét, megmaradását. Nem kényszeríthetnek bele minket olyan döntésbe, amelyet a helyi választópolgárok nem akarnak, amely Tápszentmiklós elsorvadásához vezetne. Tehát a községben nyolcosztályos iskola lesz.

Forrás: Kisalföld

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek