Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jegyzőkönyv helyett csak újabb szocialista hazugságok vannak

A mai napon a Fidesz kikérte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cégbíróságtól Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. összes taggyűlési jegyzőkönyvét. Az Orbán Viktor nevével összefüggésbe hozott cég összesen kilenc taggyűlést tartott, de ezek között egyetlen olyan sem található, amelyre alapozva Kovács Tibor a szocialisták frakcióvezető-helyettese a mai napon újból megrágalmazta a Fidesz elnökét - jelentette ki Répássy Róbert hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-03-21 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:14.314116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A taggyűlési jegyzőkönyvek ismeretében bizonyított, hogy azok az állítások, melyekkel Orbán Viktort támadják, hazugok, azok célja, elterelni a figyelmet Gyurcsány Ferenc és az MSZP népszerűségvesztéséről, valamint a Tokaj Kereskedőház szocialisták által végrehajtott bujtatott privatizációjáról. Egyszóval hazudnak, hazudnak, hazudnak mindennap ebben az ügyben, ezért arra szólítjuk fel Kovács Tibort és Lendvai Ildikót, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot Orbán Viktortól, amiért azt állították, hogy részt vett a felesége résztulajdonában lévő kft. taggyűlésén és ott tanácsokat osztogatott - mondta a képviselő. Répássy Róbert felhívta a figyelmet, hogy kikért jegyzőkönyvek között ott található az is, amelyre az Élet és Irodalom hivatkozott, de abban sehol nem szerepel a lapban közölt részlet, ezért a Fidesz elvárja az újságtól is, hogy bocsánatot kérjen.

2003-ban a Forrás Rt.-t, amely a Tokaj Kereskedőház 23 százalékos tulajdonosa volt, megvásárolta a szocialistákhoz közel álló Leisztinger-féle Arago Rt., majd ezt a 23 százalékos részvénypakettet visszavásárolta tőle az ÁRV Rt. Leisztinger Tamás cége az üzletből 90 milliós haszonnal szállt ki, azaz nem okafogyott felállítani a Tokaj Kereskedőház privatizációjának körülményeit tisztázó vizsgálóbizottságot - mondta kérdésre válaszolva Répássy Róbert.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek