Valami bűzlik a Budapest Airport Rt-nél is?
Márton Attila a Budapest Airport körüli zavaros helyzetről kérdezte azonnali kérdésében a Pénzügyminisztert. Emlékeztetett, zajlik az élet a Budapest Airport Rt. háza táján. Először a Ferihegy 2 átépítése kapcsán merültek fel kérdések a sajtóban, aztán a közelmúltban a többmilliárd forintos telekügylet miatt volt hangos a média. Legújabban a cég eladásának előkészítésével foglalkozó privatizációs tanácsadó szerződése és díja borzolja a kedélyeket, és vetítenek elő egy új Tocsik-ügy méretű botrányt.
Dátum: 2005-03-21 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:15.041427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes országgyűlési képviselő azt is szerette volna megtudni, hogy a telekügylet kapcsán elrendelt miniszteri vizsgálatnak mi lett az eredménye. Mikor lesz ez ügyben jelentés?
Rámutatott ugyanakkor: most egy 624 milliós pályázat nyert egy 290 millióba kerülővel szemben, holott a kiírás szerint a döntéshez 40 százalékos súllyal járult hozzá az ár. Mi indokolta, hogy ez a cég nyert? Mikorra végzik el a munkát? Igaz-e, hogy az összeg sikerdíjat is tartalmaz?
Draskovics Tibor válaszában ezt mondta, javul a Budapest Airport eredménye, és azt a gondolatát is megosztotta a képviselőkkel, hogy árnyékra vetődni veszélyes. Szerinte a kiírás szerint nyert a nyertes.
Viszontválaszában Márton Attila rámutatott: ha ilyen eredményes a Budapest Airport Rt., akkor fölösleges eladni a céget. Azonban újra elmondta: az ÁPV Rt. saját becslése szerint 250 millió forintért lehet elvégezni a munkát. Sok mindent titkolnak az ügyben, valami tehát bűzlik.
Draskovics Tibor azt állította, nem rendelt el vizsgálatot a telekügylet miatt, csak tájékoztatást kért.
fideszfrakcio.hu