Idén harmincharmadik alkalommal rendezik meg Debrecenben a virágkarnevált
Harmincharmadik alkalommal rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án, amelyen ezúttal 16 virágkocsit és csaknem 20 hazai és külföldi néptánccsoportot láthat majd a közönség - közölte Mészáros György, a helyi fesztiválközpont igazgatója.
Dátum: 2002-08-12 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:56.079112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a 16 virágkompozícióhoz több millió szál élő és száraz virágot használnak fel az alkotók. A karneváli menet a hagyományoknak megfelelően a debreceni vasútállomástól indul, s a Nagytemplom mellett halad el a Nagyerdei Stadionig.
A Cseke Péter színművész vezetésével stílszerűen virágkosarakban ülő zsűri dönt a legszebb virágkompozícióról, s választja ki a díjazott kulturális csoportokat.
Mészáros György elmondta: az idén Spanyolországból, Görögországból, Írországból, Szlovákiából, Franciaországból, Nigériából, Jugoszláviából, Olaszországból, Litvániából, Lengyelországból és Csehországból várnak táncegyütteseket, akik a magyar csoportokkal együtt a karneváli menetben a virágkocsik között mutatják majd be műsorszámaikat.
A hagyományos karneváli felvonuláshoz kapcsolódva az idén is lesz fogatbemutató, s a 16 fogat között látható lesz Debrecen város díszhintója is.
A hagyományokhoz hűen ugyancsak megrendezik a gerundiumos versenyt, ezúttal új helyszínen a Nagytemplom előtti Kossuth téren. Ebben a versenyben az lesz az első, aki a leghosszabb ideig tudja kinyújtott karral megtartani az egykori debreceni diákok tűzoltó botját, a gerundiumot.
A 33. debreceni virágkarnevál esti felvonulással és a Nagytemplom környékén tűzijátékkal fejeződik be.
Mészáros György elmondta azt is, hogy augusztus 15. és 20. között karneváli hét lesz Debrecenben, ahol fellép többek között a 100 tagú Cigányzenekar, s jótékonysági koncertje bevételét az immunhiányos gyermekek javára ajánlja fel.
MTI - fidesz.hu