Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csőd fenyegeti a gyümölcstermesztőket?

A gazdatüntetések ugyan felhívták a figyelmet a magyar mezőgazdaság hiányosságaira és katasztrofális helyzetére, de más ágazatok is komoly gondokkal küzdenek. Nem rózsás a helyzete sem a gyümölcstermesztőknek, sem a borászoknak.


Dátum: 2005-03-21 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:18.392172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gazdasági csődtől tartanak a Nógrád megyei Berkenyén, a tavalyi gyümölcstermés egy részét már le sem szüretelték. A magyar gazdaságpolitika kidolgozatlansága, a hiányzó mezőgazdasági alaptámogatások és az erős forint komoly gondokat okoz. Az idei év nagy kérdése lesz, hogyan alakul a termés a konkurens országokban, mert ez határozza meg majd a hazai állapotokat is. A Lengyelországból, Bulgáriából és Szerbiából importált olcsóbb bogyósok ugyanis jelentős haszontól fosztják meg a hazai termelőket. Berkenyén jelenleg harmincöt hektáron termelnek málnát, tíz hektáron feketeribizlit, öt hektáron pirosribizlit, és hét hektáron szedret. Gondot okoz, hogy a málna területe nem éri el a háromezer négyzetmétert, mert csak e fölött jár földalapú támogatás. Mivel rendkívül munkaigényes gyümölcsről van szó, szedése is drága, így mind a termelők, mind a feldolgozók egyre nehezebb helyzetben vannak.

Mivel támogatást eleinte csak a feldolgozók, majd csak a termelők kaptak, évek óta folyamatosan küzdeni kell minden állami fillérért. Jelenleg azonban már senki, semmit sem kap. Sem állami, sem uniós támogatás nem jár, és pályázati lehetőség sincs. Két éve még negyven forintba került egy kiló málna feldolgozása, de a termelők ekkor is csak harmincöt forintot kaptak érte. A feketeribizli kilónkénti ára tavaly szintén harmincöt-negyven forint körül mozgott, ezért tíz hektáron már le sem szedték a gyümölcsöt, de még így is vannak eladatlan készletek a hűtőházakban. A berkenyei Faluszövetkezet vezetője, Schmidt Józsefné elmondta, hogy az exporton is rengeteget vesztettek. Az euró árfolyamingadozása tizenöt millió forintos kiesést jelentett nekik a tavalyi szezonban. Rosszak a kilátásaik, lassan a tartalékok is elfogynak, munkaerőt is egyre nehezebb találni, mert a gyümölcstermesztésben dolgozók is kedvetlenek - derült ki a szövetkezet vezetőjének szavaiból, aki egyben a falu polgármestere is. Megoldást jelenthetne a forint stabilitása, vagy a mezőgazdaság nagyobb támogatottsága, erre azonban egyelőre nincs remény - tette hozzá.

Hasonlóan elkeseredett Gimeskövi Károly, kesztölci borász is. Kérdésünkre elmondta, hogy Magyarországon sajnos csak a Tokaji, vagy a rendkívül gyenge minőségű, szőlőt sem látott boroknak van piaca. A fő problémát abban látja, hogy számtalan pontján a világnak sokkal jobb körülmények között termelnek szőlőt, olcsóbban, így még az importálás után is alacsonyabb áron juthatunk hozzá, mint a hazai nedűkhöz. A kereslet-kínálat hosszú ideje nincs egyensúlyban, és annak ellenére, hogy Európa a világ borfogyasztásának felét magáénak mondhatja, mégsincs piaca a magyar boroknak. Mindezt azzal magyarázta, hogy Nyugaton sokkal több támogatást kapnak a termelők, így nyereségesek tudnak maradni, míg itthon semmiféle támogatás nem jár, kizárólag kivágást követő újratelepítés esetén. Az uniós csatlakozástól a kereslet növekedését várták, ehelyett a multik elárasztották hazánkat az olcsó, gyenge minőségű külföldi borokkal. Gimeskövi Károly véleménye szerint kell még néhány év, mire a magyar fogyasztók is felismerik a minőségbeli különbségeket, a verseny a várakozások szerint természetesen a hazai borok javára fognak eldőlni. A kesztölci borászat azonban már most is gondokkal küzd, nem biztos, hogy életképes tud maradni a tavalyi veszteséges év után. A szőlő termesztésénél főként a rendkívül magas költségek tetézik a bajokat, ezek a bor árában nehezen érvényesíthetők, annak ellenére, hogy kiváló, kétezer hektoliteres feldolgozó kapacitással dolgoznak.

A neszmélyi Hilltop borászat vezetője is hasonló problémákról számolt be. Bár az ő helyzetükön sem segít a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, amit március tizenötödikén vehetett át Kamocsay Ákos a Parlamentben, de a magyar bor megtépázott hírnevén javíthat valamelyest. A rendszerváltás előtti tömegtermelés ugyanis jelentősen rontott a minőségen, amelynek kiküszöbölésére csak a KGST-piacok megszűnésével került sor. Komoly feladat tehát a kialakult rossz imázs megváltoztatása, amelyre az utóbbi tizenöt év sem volt elegendő. Kamocsay Ákos szerint tehát összefogásra és közösségi marketingre van szükség, illetve a rendelkezésre álló szűkös keret gazdaságosabb felhasználására.

Mint mondta, igyekeznek maguk is kihasználni a pályázati lehetőségeket, de ezekhez nagyon nehéz hozzájutni, kevés az elnyerhető összeg is. A Hilltop Rt. ugyan a nyereségesen működő termelők között van, de így is hiányolják a támogatásokat. Nekik az egész világgal kell versenyezniük, mivel kilencven százalékban exportra termelnek. Fő piacuk Nagy-Britannia, ahol különösen magas színvonalú a borfogyasztási kultúra. Hiába egyre népszerűbb itthon is a bor, erre nem lehet támaszkodni, mert a közönség elsősorban az alacsonyabb árfekvésű nedűt részesíti előnyben. Pedig a multik tárnyerése miatt egyre nagyobb energiát fordítanak a hazai értékesítésre a közép- és magas árfekvésű árkategóriában. Telepítésre csak keveseknek van lehetőségük, hiszen a termelési költségek egyre nőnek, sok külföldi fogyasztó szemében pedig még mindig kelet-európaiak vagyunk, így a jó minőség ellenére - marketing nélkül - nincs lehetőség az árak emelésére.

Forrás: hidlap.hu

Kapcsolódó elemek