Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország az állott tojások lerakata?

A gyanús sonka után megjelentek a boltokban a bizonytalan eredetű és kétes minőségű tojások a magyar piacokon. A szakemberek szerint az importált, hetekig utazó és raktáron álló termékek minősége erősen megkérdőjelezhető.


Dátum: 2005-03-21 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:18.719659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legtöbb tojás Lengyelországból és Spanyolországból érkezik a magyar boltokba, sokszor több hetes raktározás és szállítás után. Földi Péter, a Tojás Terméktanács titkára lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy számításai szerint a Spanyolországból érkező tojás legkorábban kéthetesen kerül a boltok polcaira, de a legfrissebb lengyel termék is minimum tíz naposan kerül a fogyasztóhoz. "Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tojás már nem jó, de semmiképpen nem lehet frissnek nevezni" - mondta Földi Péter. A szakember szerint ennél jóval nagyobb probléma, hogy a tojások minősége nem ellenőrizhető, mert magyar hatóság nem vizsgálja meg az országba bejövő importot. "A behozott tojásokról az unión belül a termelő ország állít ki egy tanúsítványt, és azt követően senki nem vizsgálja. A minőségük éppen ezért megkérdőjelezhető. Tavaly októberben éppen egy spanyol tojás szállítmány okozott több országban szalmonella-megbetegedést."

Földi Pál elmondta, hogy az uniós csatlakozás óta a hazai tojástermelők mintegy tíz százaléka ment csődbe. "Ez azt jelenti, hogy egy év alatt körülbelül félmillió tojóval lett kevesebb Magyarországon, így mintegy 150-200 millió tojással kevesebb kerülhet a piacra."

Az elsősorban a nagy áruházláncokban megjelent, nagy mennyiségű, olcsó tojásokkal kapcsolatban a Tojás Terméktanács titkára elmondta: ezek többsége raktári készletből származik. "A Európai Unióban tojás-túlkínálat van, ezért egyes termelők akár áron alul is hajlandóak megszabadulni készleteiktől. Ennek köszönhető, hogy a boltokban 13 forint körüli áron kapható tojás, ami megegyezik egy magyar tojás előállításának önköltségével."

Földi Péter hozzátette, a piacvédelem, az élelmiszerbiztonság érdekében erősíteni kell az ellenőrzést. Prekler László, egy negyvenezer baromfit számláló tárkányi tojásüzem vezetője is úgy véli, a magyar piacot kellene jobban védeni az olcsó import termékekkel szemben. A magyar termelők éppen a minőség védelmében vezették be a tojás-védjegyet, amely azt bizonyítja, hogy a tojást szalmonella-elleni vakcinával kezelték és biztonságos élelmiszernek számít.

A Magyar Tojásszövetség itthon koronás emblémával jelöli március elejétől a kiváló minőségű magyar tojást. "Megpróbáljuk tudatosítani a vásárlókkal, hogy ez magyar termék, biztonságos termék és kiváló minőségű termék. Ezért teszünk rá védjegyet, mert ennek feltételei vannak, hogy ki teheti rá a termékére" - mondta Földi Péter.

A kezdeményezéshez eddig a magyar termelők közel egyharmada csatlakozott, de a Tojás Terméktanács reményei szerint ez a szám folyamatosan bővülni fog. A kezdeményezés nem egyedi, Nagy-Britanniában már régóta sikerrel működik, a vevők mintegy 80 százaléka csak a védjeggyel ellátott hazai terméket hajlandó vásárolni.

A magyar védjegyet igénylőknek a tojásmennyiségtől függően 50-100 ezer forintos belépési díjat (30 000 tojóig 50 000 Ft, 30 000 tojótól felfelé 100 000 Ft) és tojásonként két fillért kell fizetnie az ellenőrzésekért és bevizsgálásokért. Amennyiben a koronával minősített tojás nem felel meg az előírásoknak, szankciókkal sújtják a termelőt, és súlyos mulasztás esetén visszavonhatják a minősítési engedélyt.

Magyarországon az egy főre jutó éves tojásfogyasztás 284 darab. A megtermelt mennyiség (3 milliárd tojás évente) durván 45 százaléka, fele háztáji, de a tojás zömét 10-12 nagyvállalat és 20-25 közepes termelő állítja elő. Sajnos a feldolgozás aránya sokkal gyengébb, mint Európa más országaiban: míg tőlünk Nyugatra a tojástermelés 30 százalékát a tésztagyártók használják fel, addig az ipari hasznosítás aránya nálunk mindössze 7-9 százalék körül van.

Az "Egészséges Tojás" védjegy előírásai

- Ezen védjegyet használó tojások megkülönböztetése a termékkínálatban;

- Az élelmiszerbiztonság, a higiénia, a nyomonkövethetőség és a törvények betartásának garantálása a fogyasztó számára;

- A termelők közös, piaci jelenlétének és együttműködő-képességének fejlesztése;

- A termelők ösztönzése a minőségfejlesztésre, ezáltal közvetett módon a gazdaság fejlesztése;

- A védjegy elfogadtatása más külföldi, hasonló szervezetekkel, ezáltal is váljék a magyar tojás exportképessé;

- A fogyasztók tájékoztatásán keresztül a fogyasztói döntések befolyásolása;

- A tojás-fogyasztási szokások fejlesztése;

- A fogyasztók emocionális és tudatos kötődésének fejlesztése e termékhez.

Forrás: hidlap.hu

Kapcsolódó elemek