Rumsfeld figyelmeztette Nicaraguát
Nicaraguának meg kell semmisítenie vállról indítható légvédelmi rakétakészletének az egészét, mert különben azzal kell számolnia, hogy nem kapja meg a neki szánt 2,1 millió dolláros amerikai katonai segélyt - jelentette ki hétfőn Buenos Airesben Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.
Dátum: 2005-03-22 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:20.732784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárcavezető latin-amerikai körútjának első állomásán, az argentin fővárosban megérkezése után adott nyilatkozatában leszögezte, hogy a még szovjet időkben gyártott SA-7-es típusú fegyverek azért jelentenek veszélyt, mert Washington aggodalmai szerint azok terroristák birtokába juthatnak.
Rumsfeld néhány nappal azt követően szólította fel Managuát rakétaarzenáljának a felszámolására, hogy az Egyesült Államok befagyasztotta a közép-amerikai országnak nyújtott kiképzési és fegyverszállítási segélyezését. Az amerikai miniszter egyben kijelentette: bizonyos abban , hogy Enrique Bolanos nicaraguai elnök és kormánya végül is teljesíti a rakéták eltüntetésére tett ígéretét.
Nicaragua még a sandinsta rendszertől örökölt 2 ezer SA-7-es rakétát. Ezek felét már megsemmisítette, és folytatja is felszámolásukat, de a készletnek mintegy 20 százalékát nemzetbiztonsági megfontolásokból meg akarja tartani.
Rumsfeld Argentínából Brazíliába, majd Guatemalába utazik tovább.
MTI - fideszfrakcio.hu