ORTT: súlyosan elfogult volt Fiala hajrázása
Súlyosan elfogultnak minősítette az ORTT Panaszbizottsága Fiala János tévériporter azon szavait, melyekkel a közszolgálati tévé egyik adásában az MSZP-t népszerűsítette - jelenti a HavariaPress. Mint emlékezetes, az MTV február 22-i Nap-kelte című műsorában olyan kijelentés hangzott el az egyik műsorvezető részéről, mellyel az érintett saját magát, két másik kérdező társával együtt kormánypárti szurkolónak minősítette.
Dátum: 2005-03-22 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:21.417693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Panaszbizottság szerint a "Hajrá MSZP" mondat minden kétséget kizáróan olyan súlyos elfogultságról tanúskodik, amelynek közszolgálati műsorszámban nem lehet helye.A Panaszbizottság helyeselte, hogy a műsor szerkesztősége a műsorszám aznapi ismétlésében már elhatárolódott a műsorvezető kijelentésétől. Ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy mód lett volna az azonnali elhatárolódásra is, az első alkalommal élőben sugárzott műsorszámban - azáltal, hogy a jelenlévő két másik, a megjegyzéssel érintett kérdező-műsorvezető azonnal hangot ad ellenvéleményének. Ennek elmaradása a Panaszbizottság szerint joggal keltheti azt a látszatot a műsorszám ismétlését, és a történtek utóéletét nem ismerő nézőkben, hogy egy közszolgálati műsor vezetői komoly politikai elfogultságról tesznek tanúbizonyságot.
***
Fiala János a Magyar Televízió Nap-kelte című közszolgálati műsorában február 22-én azt mondta: "kérdezőtársaimmal együtt azt a szellemet képviselem, hogy hajrá MSZP!" - miután kritikát fogalmazott meg a szocialista párt roma politikája kapcsán, és harsányan kinevette Hiller válaszát. Hozzátette: csak az a kérdés, hogy nem a Fidesz fog-e nyerni.
Forrás: hírTV, mno, HavariaPress
fideszfrakcio.hu