Széthullhat Kirgizisztán
Kirgizisztán szétesését sem zárja ki Bakijev kirgiz ellenzéki vezető. Askar Akajev elnök ugyanakkor bejelentette, hogy kész tárgyalni az ellenzékkel, és elrendelte a közelmúltban lezajlott parlamenti választásokon állítólag elkövetett csalások kivizsgálását.
Dátum: 2005-03-22 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:23.577912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kirgizisztán szétesését sem zárja ki Bakijev kirgíz ellenzéki vezető egy moszkvai lapnak adott interjújában. Dzsalalabádban és Osban tovább tüntetnek az ellenzékiek, a rendőrség is az ő oldalukon áll.
- Most a fővárosban, Biskekben is népgyűlést akarunk tartani. Ha a hatalom álláspontja nem változik, nem zárható ki az események radikális fordulata sem, így a köztársaság déli része kinyilváníthatja autonómiáját és önálló állammá alakulhat - mondotta az ellenzéki vezető, aki egyébként nem is olyan régen a most megdönteni kívánt államfő, Akajev miniszterelnöke volt.
Az ellenzéki követelések egy részét egyébként a déli tartományokban pozíciót vesztett kormányzat teljesíteni látszik. Akajev elnök elrendelte a közelmúltban lezajlott parlamenti választásokon állítólag elkövetett csalások kivizsgálását. Ugyanakkor az orosz külügyminisztérium nyilatkozatban adott hangot aggodalmának a Kirgizisztán déli részén folyó események miatt.
A kirgiz ellenzék elfoglalta hétfőn az Os mellett fekvő repülőteret. A légikikötő területére nagyjából kétszázan hatoltak be, a nemzetközi forgalmú repülőtér működése megbénult - adta hírül az Itar-Taszsz.
Osban háromezren foglalták el tegnap az önkormányzati épületet, ahonnan vasárnap már eltávolították a tüntetőket a rendőrök, és több embert őrizetbe is vettek. Az ellenzék nyolc másik városban is tiltakozó megmozdulásokat szervezett. Dzsalalabádban a tüntetők ismét megrohamoztak több kormányépületet, és ellenőrzésük alá vonták a város nagy részét.
A tiltakozók úgy vélik, a hatalmon lévők meghamisították a parlamenti választások március 13-án megtartott második fordulójának végeredményét. A Szovjetunióból történt kiválás óta Askar Akajev egykori párttitkár irányítása alatt álló országban Akajev pártja gyakorolja a hatalmat, a választásokat a szovjet időket idéző eredményekkel nyerve.
"Sem az elnök, sem én, sem a belügyminiszter nem fogja megengedni, hogy fegyvereket vessenek be a nép ellen" - jelentette ki Nikolaj Tanajev kirgiz kormányfő. Tanajev egyben párbeszédre szólította az ellenzéket. Kurmanbek Bakijev, a Kirgizisztáni Népi Mozgalom vezére szerint azonban a tárgyalásoknak nincs értelmük, ha azokon Akajev elnök nem vesz részt. Akajev elnök szerint a mostani feszültség polgárháborúba is torkollhat - írja a BBC.
Orosz sajtóértesülések szerint mindkét félnek vannak halottai, számukat az 1-es csatorna nevű televízió hétfőn 10 és 16 közé tette. 10 halottról számolt be az orosz Interfax hírügynökség kirgizisztáni tudósítója is.
Forrás: mno.hu, Magyar Rádió, BBC, Index, Itar-Taszsz
fideszfrakcio.hu