Békés éllovas az elvándorlásban
Országszerte csökken az úgynevezett belső elvándorlás, kivéve Békés megyét, amit egyre többen hagynak el. Több szempontból is elmaradott térségünk: gyenge fizetések, rossz megközelíthetőség és katasztrofális nyelvtudás a jellemző.
Dátum: 2005-03-22 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:26.681299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Békés megyében nem könnyű érvényesülni — ezt a következtetést vonják le mindazok, akik inkább a fővárosban vagy a Dunántúlon keresik a boldogulást. Nem csoda, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg a fővárosban tavaly átlagosan 185 ezer, addig megyénkben csupán 114 194 forint volt a havi bruttó átlagkereset.
A Magyar Tudományos Akadémia Alföldi Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa, Nagy Gábor rámutatott: a helyi fizetések nemcsak az országos, hanem még a vidéki átlagnál is 10—12 százalékkal kisebbek.
A kutató érdekesnek nevezte, hogy nemcsak a versenyszféra résztvevőinek alacsonyabb a keresete, hanem a kötött bérrendszerrel foglalkoztatott közalkalmazottak is körülbelül 6 százalékkal kevesebb pénzt visznek haza, mint országszerte.
Érdekes mindemellett, hogy megyénk lakosai többet költenek például a borsodiaknál vagy a szabolcsiaknál.
Közismert, hogy Békésben úgynevezett "minőségi migrációs veszteséggel" is számolni kell: leginkább a fiatal, magas képzettségű munkaerő vándorol el. Ugyanakkor kijelenthető, hogy alig akad olyan helyi vállalat, amelynek szüksége volna a dinamikus, jól kvalifikált fiatalokra.
Nagy Gábor továbbá úgy véli, kifejezetten rossz imázs alakult ki az országban a Viharsarokról. — Egyetlen olyan Békés megyei származású döntéshozó sincs a köztudatban, aki tudna és akarna valamit tenni a térségért. Gazdasági, kulturális és politikai kapcsolati tőkében is nagyon gyengén állunk — szögezte le.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
fideszfrakcio.hu