A Fidesz újra Szita Károlyt jelöli Kaposvár polgármesterének
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Szita Károlyt, Kaposvár jelenlegi polgármesterét jelöli az önkormányzat vezetőjének - ezt Mátrai Márta, a párt városi szervezetének elnöke jelentette be sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus rámutatott: Szita Károly az elmúlt 12 évben előbb alpolgármesterként, majd két cikluson át polgármesterként bizonyított. Olyan fejlődési pályára állította Kaposvárt, amelyről már nem lehet letérni.
Dátum: 2002-08-12 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:56.660779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mátrai Márta tájékoztatása szerint a Fidesz - Magyar Polgári Párt jelöltjét az őszi önkormányzati választásokon támogatják a polgári összefogás pártjai, így az MDF, az MKDSZ, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidelitas.
Szita Károly hangsúlyozta: nem a pártok jelöltje, s nem a pártok polgármestere kíván lenni, hanem ugyanúgy, mint eddig a kaposváriaké.
Megítélése szerint az elmúlt éveket töretlen fejlődés jellemezte, amely a város lakóinak tevékeny közreműködése, hite és bizalma nélkül nem valósulhatott volna meg.
Kaposvár polgármestere reményét fejezte ki, hogy a megkezdett munkát a jövőben tovább folytathatja, s az elkövetkező négy évben az önkormányzat vezetőjeként megvalósíthatja azt a fejlesztési programot, amelyet vitairat formájában Kaposvár lakói már megismerhettek és javaslataikkal kiegészíthettek a véglegesítés előtt.
A jelenlegi polgármester programjában 2006-ig teljes foglalkoztatást, félezer bérlakás megépítését, a jelenleginél jobban fizető munkahelyeket és szélesebb körű tanulási lehetőséget ígért.
MTI - fidesz.hu