Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kígyósiak erdélyi testvériskolai kapcsolata

Az ismeretség úgy kezdődött, hogy a szabadkígyósiak tudomására jutott, a Sepsiszentgyörgyi Mezőgazdasági Iskola ókígyósi gyökerekkel rendelkezik. Az erdélyi intézmény ókígyósi segítséggel és iránymutatással jött létre. Az 1944, 1945, 1946-os tanévben diákjaik Ókígyóson fejezték be tanulmányaikat, mivel ekkor már odahaza erre nem volt lehetőségük. A két intézmény közötti kapcsolat az ötvenes évekig állt fenn.


Dátum: 2005-03-22 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:26.989950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabadkígyósiak most Latzin Gáborral, a sepsiszentgyörgyi iskola igazgatójával egyeztettek, s így jött létre a baráti kézfogás. Az együttműködés célja az oktató munka színvonalának emelése, a diákok cseregyakorlata, valamint, hogy a tanulók megismerhessék egymást és a pedagógusok kicserélhessék szakmai tapasztalataikat. Tervük, hogy márciusban néhány tagú küldöttség látogatja meg az erdélyi iskolát, nyáron pedig egy hétre sepsiszentgyörgyi gyerekeket fogadnak a szabadkígyósiak.

Forrás: Békés Megyei Hírlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek