Az árvíz ellen dolgozni kéne, nem tervezni
Mindössze reménykedni és bízni tudunk, mivel a jelenlegi kormány sem a 2002. évi választások előtt tett nagyhangú ígéreteit nem tartotta be, sem a szakmailag szükséges és indokolt intézkedéseket nem tette meg az elmúlt 3 évben. Nem folytatták a polgári kabinet alatt felgyorsított felső-tiszai vízkár elhárítási munkákat és késleltetik, a legnagyobb árvizek mérséklését biztosító Vásárhelyi Terv megvalósításának elkezdését.
Dátum: 2005-03-22 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:31.557683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Reagálás Persányi Miklós nyilatkozatára
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Gazdasági Munkacsoportja reménykedik, hogy az időjárás kedvező alakulása meggátolja a Duna, Tisza és mellékfolyói vízgyűjtő területén felhalmozódott nagymennyiségű hó gyors olvadását. Bízunk benne, hogy az elmúlt években jelentős mértékben leépített vízügyi szervezet képes lesz a már ma is közel 1300 km hosszan szükséges védekezés szakszerű irányítására. Bízunk abban, hogy a veszélyeztetett területen élő emberek önkormányzataik vezetésével képesek lesznek megvédeni lakóhelyüket, vagyonukat az előre láthatóan és szükségszerűen időről-időre megjelenő árvizek pusztításától.
Mindössze reménykedni és bízni tudunk, mivel a jelenlegi kormány sem a 2002. évi választások előtt tett nagyhangú ígéreteit nem tartotta be, sem a szakmailag szükséges és indokolt intézkedéseket nem tette meg az elmúlt 3 évben. Nem folytatták a polgári kabinet alatt felgyorsított felső-tiszai vízkár elhárítási munkákat és késleltetik, a legnagyobb árvizek mérséklését biztosító Vásárhelyi Terv megvalósításának elkezdését.
Reménykedünk és bízunk abban, hogy a belvíz- és árvízkárok mérsékléséhez szükséges pénzügyi fedezetet a kormány, ha megkésve is, de biztosítja, és tevékenysége nem kizárólag Persányi Miniszter Úr jövőbeni terveinek hangzatos elmondására korlátozódik.
Budapest, 2005. március 22.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Munkacsoport