A fiatalokról is csak dumál a kormány
A kormány továbbra is csak dumál a fiataloknak és a fiatalokról. A szocialista választási ígéretek között szerepelt az ifjúsági törvény megalkotása, melyet folyamatosan, minden januárban az aktuális évre megígértek. A jogszabály előterjesztésére azonban mind a mai napig nem került sor - tartalmazza Szijjártó Péter közleménye.
Dátum: 2005-03-22 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:31.895522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Félő, hogy az ifjúsági törvény is az ingyenes tankönyv, az ingyenes jogosítvány, az iskolába való ingyenes utazás, vagy a tízezer új kollégiumi férőhely sorsára jut. Itt lenne az idő, hogy végre tegyen is valamit a kormány a fiatalok érdekében, hiszen két és fél éve csak tervek és ígéretek születnek, az ifjúság érdekeit szolgáló érdemi lépések viszont rendre elmaradtak. A néhány kézzelfogható "eredmény" közé pedig sajnos csak az ifjúságra szánt költségvetési támogatások drasztikus csökkentése, a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium megszüntetése, valamint az otthonteremtési program szétverése sorolható.
A kormány kockára tette a fiatalok jövőjét, ezért a dumából mára elég: konkrét tettekre, intézkedésekre van szükség.
2005. március 22.
Szijjártó Péter
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
országgyűlési képviselő