Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iskolaösszevonás: szakszervezeti tiltakozás a fővárosban

A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet tiltakozik a főváros önkormányzatának tervezett intézmény-összevonási intézkedései ellen - közölte az érdekvédelmi szervezet elnöke kedden az MTI-vel. "Etikátlannak tartjuk, hogy bár a projekt a munkaerő-piac igényeit kielégítő szakképzés fejlesztését támogatja, a Főváros racionális intézkedése két olyan intézmény megszüntetését érinti, melyek a közép-magyarországi régió hiányszakmáit képzik" - írta Baskiné Lipka Gabriella az MTI-hez eljuttatott közleményében.


Dátum: 2005-03-22 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:32.514857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schiffer János főpolgármester-helyettes hétfőn az MTI-nek azt mondta: a főváros vezetése támogatja négy középiskola összevonását, illetve jogutód nélküli megszüntetését, mivel az intézményi összevonások után a diákok a jelenleginél jobb körülmények közé kerülnének. A 2006-2007-es tanévtől évente 850 millió forint körüli megtakarítást érhetnek el a középiskolák összevonásával, amelyről az elvi döntést már tavaly meghozták. A Podmaniczky Frigyes Közgazdasági, az Ihász Dániel Közlekedésgépészeti, a Móricz Zsigmond Műszaki és Bay Zoltán Elektronikai Szakközépiskola sorsáról véglegesen március utolsó napján dönt a Fővárosi Közgyűlés.

A szocialista politikus tájékoztatása szerint az összevonások után a dolgozók sem kerülnek hátrányos helyzetbe, mivel ha nem is önálló intézményként, de telephelyként még néhány évig megmaradnak ezek az iskolák.

A szakszervezeti vezető szerint ugyanakkor a Bay Zoltán Szakközépiskola és Szakiskola jogutóddal történő megszüntetése kapcsán az esztergályos és géplakatos képzés szűnik meg, míg a Móricz Zsigmond - Radnai Béla Szakközépiskola jogutóddal történő megszüntetésével az informatikai oktatás szoftveres része.

Ezekre a szakmákra a befogadó iskolák nem iskoláztak be, míg a megszüntetendő intézményeknek el kellett utasítaniuk több mint 200, szoftveres szakmára illetve több mint 120, gépipari szakmára jelentkező továbbtanulni vágyó 8.osztályost.

A Móricz Zsigmond Műszaki Középiskola Szakiskola és Radnai Béla Közgazdasági Tagozata diákjai szintén közleményben tiltakoztak az iskolájukat érintő tervezett átszervezés ellen.

Az MTI-hez kedden eljutatott közleményben a diákok a felháborodásukat adnak a hangot a főpolgármester-helyettes azon kijelentése miatt, miszerint az iskola összevonással jobb körülmények közé kerülnének. Aggódnak, amiatt is hogy be sem férnek majd a másik iskolába, hiszen tudomásuk szerint abba az intézménybe már most több mint 700-an vannak, ők pedig 560-an. Az interneten azt láttuk, hogy az épület befogadóképessége 800 fő - közölte a Móricz diákjai nevében Rácz Péter, az iskolai diákbizottság elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek