Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A példakép: Blair két hét múlva kéri a parlament feloszlatását

Várhatóan két hét múlva kéri fel az uralkodót a parlament feloszlatására a brit kormányfő, aki ezután bejelenti az új választások időpontját - közölte a BBC.


Dátum: 2005-03-23 07:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:35.499153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit közszolgálati rádió név nélkül idézett forrásai szerint Tony Blair április 4-én vagy 5-én járul II. Erzsébet királynő elé, hivatalosan beterjesztve a kormány kérelmét az alsóház feloszlatására annak a hétnek a végén. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi törvényhozás, amely a 2001-es választások után alakult meg, április 7-én, csütörtökön befejezi munkáját. Pénteki napokon nincs ülésszak, akkor a képviselők hagyományosan választókörzeteikbe látogatnak. A brit törvényerejű szokásjog szerint a mindenkori kormánynak öt évre szól a mandátuma, de az 1997 óta folyamatosan kormányzó, két választást is fölényesen megnyerő Munkáspárt legutóbb is már négy év után az urnákhoz szólította a választókat.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal kedd este a BBC-nek nem volt hajlandó kommentálni az értesülést. Blair szóvivője csak annyit mondott: a kormányfő "akkor hirdeti ki a választásokat, amikor jónak látja".

A legfrissebb havi felmérés szerint az utóbbi egy hónapban jelentősen növelte támogatottsági előnyét a kormányzó brit baloldal. A legnagyobb baloldali brit napilap, a The Guardian megrendelésére elvégzett országos közvélemény-kutatás szerint a Munkáspártra jelenleg a választók 40 százaléka voksolna; ez 3 pontos növekedés az előző havi közvélemény-kutatási adatokhoz képest. Az ellenzéki konzervatívok támogatottsága ugyanakkor 2 ponttal 32 százalékra csökkent, vagyis a két párt közötti népszerűségi különbség az előző havi 3 százalékpontról márciusban 8 százalékpontra bővült.

Ha a BBC értesülése helytálló, a parlament feloszlatása éppen arra a napra fog esni, amelyen az uralkodó legidősebb fia, Károly trónörökös örök hűséget esküszik ifjúkori kedvesének, Camilla Parker Bowlesnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek