Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista lakáspolitika: építés helyett semmittevés

Medgyessy Péter ígéretei között még az szerepelt, hogy kormánya több ember számára teszi elérhetővé a kedvezményes lakáshitelt, és megépít 160 ezer bérlakást. Mára világossá vált, hogy a szocialisták ezt az ígéretüket sem tudják teljesíteni, és a Fészekrakó-program is csődöt mondott - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Dobó László.


Dátum: 2005-03-23 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:38.018958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felhívta a figyelmet, hogy míg 2003-ban, amikor a polgári kormány által beindított otthonteremtési program még működött, több mint 80 ezer hitelszerződést kötöttek, addig a Fészekrakó-program keretében eddig 152 szerződést sikerült aláírni. A bérlakásépítési-program mára megszűnt létezni, amit jól mutat, hogy a 2005. évi költségvetésben az "állami támogatás bérlakásprogramra" rovat mellett egyetlen fillér sem szerepel - tette hozzá.

Dobó László elmondta, hogy míg a polgári kormány segítséget adott a fiataloknak lakásproblémáik megoldásában, addig jelent pillanatban totális káosz uralkodik a területen. Ezt elismerte Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke is, aki azt mondta, hogy több százezer hitelfelvevő kerülhet bajba. A hivatal elnöke szerint a megoldás az, hogy a szorult helyzetben lévő hitelfelvevő lakását egy erre a célra létrehozott alap megvásárolja a banktól, a lakót pedig egy bérlakásban helyezi el. Persze, mint mondta, az államnak erre sincs pénze, tehát itt is várja a befektetőket. Ide vezetett a kormány otthonteremtés terén mutatott hároméves semmittevése - mondta a képviselő, aki hozzátette, hogy amit tettek, abban sem volt köszönet. Emlékeztetett, hogy a szocialisták megszüntették az otthonteremtési hitelhez kapcsolódó adókedvezményeket, az áfavisszaigénylés lehetőségét és a kamattámogatás mértéke is jelentősen csökkent.

A Fidesz elismeri, hogy a nehéz helyzetben lévő fiatalok számára a bérlakásépítési-program jelentheti az esélyt, hogy otthonhoz jussanak. A jelenlegi elképzelésekkel azonban nem ért egyet, mert a bérlakások építésébe a kormány magánvállalkozásokat kíván bevonni, ami jelentősen megdrágítja a beruházásokat. A Fidesz álláspontja szerint a bérlakásépítés állami és önkormányzati feladat, külső befektetők bevonása éppen a szegényebbek számára teszi majd lehetetlenné a lakáshoz jutást - mondta a képviselő.

Dobó László elmondta, hogy a Fidesz kész segítséget nyújtani a kormánynak egy átfogó bérlakás-építési koncepció kidolgozásában.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek