Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eskü nélkül sem szocialista, sem szabad demokrata nem lehet önkormányzati képviselő

A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletet hirdetett a "Nyírbogáti képviselői esküvita" néven elhíresült ügyben, s jóváhagyta a település képviselő-testületének korábbi döntését, miszerint megszűnt négy MSZP-SZDSZ-es helyi képviselő mandátuma, mert megválasztásuk után nem tették le időben esküjüket - közölte Simon Miklós, a település polgármestere szerdán nyíregyházi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-03-23 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:38.344716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Legfelsőbb Bíróság kedden hirdette ki végzését és tett véglegesen pontot a több mint két éve húzódó ügy végére - mondta az önkormányzati vezető, aki a Fidesz országgyűlési képviselője is. Hozzátette: Nyírbogáton a 10 ezer lakos alatti, úgynevezett kislistára adott szavazatokkal választották meg a helyi képviselőket, így új választás kiírására az ítélet után nincs szükség, a listán szerepelt következő négy, három MSZP-SZDSZ-es és egy Fidesz-MDF-Kisgazda Polgári Egyesület-Kereszténydemokrata Néppárt jelölt lesz tagja a testületnek.

Simon Miklós az ügyet felelevenítve elmondta: a 2002-es októberi önkormányzati választást követően négy MSZP-SZDSZ-es képviselő nem jelent meg a testület alakuló ülésén, sőt a hivatalos felszólítás ellenére a másodikon sem, így akkor elmaradt az eskütételük. Az érintettek nem mentették ki magukat a távolmaradás miatt, ellenben néhány nap múlva - 2002. novemberében - szórólapon tudatták a település választóival, hogy "nem tudnak és nem kívánnak együtt dolgozni" a jobboldali többségű testülettel. Később a négy képviselő 2003. júniusában bejelentette, hogy mégis esküt tenne, de a meghirdetett ülések a többi testületi tag távolmaradása miatt rendre elmaradtak. Mivel a választást követő egy éven belül az MSZP-SZDSZ-es képviselők nem tettek esküt, a képviselő-testület nyolc tagja kimondta mandátumuk megszűnését, amit az érintettek, majd a megyei közigazgatási hivatal is, bíróságon támadtak meg.

A térségi közigazgatási hivatal beadványára a megyei bíróság 2004. április 7-én hatályon kívül helyezte a képviselő-testület döntését, azt viszont az önkormányzat nem fogadta el, fellebbezett és végül nyert a Legfelsőbb Bíróság előtt - emelte ki Simon Miklós.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek