Érszűkület van a vasúti közlekedésben
"Érszűkület van a vasúti közlekedésben" és ezt az állapotot 100 évre konzerválja a jelenlegi döntés - jelentette ki Deák András a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció képviselője az Északi Összekötő Vasúti Duna-híd előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-03-23 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:40.872761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi politikus elmondta: az Északi Összekötő Vasúti Duna-híd az összeroskadás szélén van. Újjáépítését EIB hitelből fedezik. 100 évvel ezelőtt még alkalmas volt az egy nyomvonalas kialakítás, ám a dupla sínpár megépítésére a MÁV-nak nincs pénze. Ebben az esetben a közúti forgalmat nem tehermentesítheti a vasúti közlekedéssel. Demszky Gábornak most azon kell elgondolkodnia, hogy hogyan tud segíteni anyagilag, politikailag a MÁV-nak abban, hogy két sínpár kerüljön a hídra. Ez létfontosságú kérdés. Az északi régió közlekedésének fejlesztését a fővárosnak segítenie kell. A politikus jelezte, néhány milliárd forint elenyésző összeg az egyéb, - Budapest közlekedését javító nagyberuházásokhoz képest.
Ha ennyit sem ér meg a városvezetésnek a távlatokban való gondolkodás, "akkor 100 év múlva is azt fogják mondani, Demszky Gábor főpolgármestere volt a fővárosnak, de kár!"
Forrás: budapesti Fidesz-MKDSZ frakció