Jobbik - petíció a sajtószabadság védelmében a kormánypártoknak
Petíciót adott át hétfőn a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) a kormánypártoknak a sajtószabadság védelmében, a Magyar Televízió műsorpolitikájában és az intézmény különböző posztjain történt változások elleni tiltakozásul.
Dátum: 2002-08-12 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:57.908179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Jobbik tiltakozó dokumentuma szerint az MSZP-SZDSZ-kormány a rendszerváltás utáni évek legsúlyosabb támadását hajtotta végre a közszolgálatiság intézménye ellen, és hűbéresein keresztül diktatórikus eszközökkel avatkozik be a közszolgálati médiumok, különösen az MTV műsorpolitikájába és belső, személyi kérdéseibe.
A szervezet tiltakozik az MTV-nél történt leváltások ellen, és úgy véli, a magas végkielégítés fejében "behódolt" Mendreczky Károly volt elnök és Csermely Péter volt hírigazgató.
- Lemondásukkal ők is szerepet játszottak a jelenlegi válsághelyzet kialakulásában, cserben hagyták az intézményt, és ezáltal azokat is, akik valóban a közszolgálatiságért küzdöttek - tartalmazza a Jobbik petíciója.
Vona Gábor, a Jobbik elnökségi tagja az MTI-nek elmondta: a szocialista párt Köztársaság téri székházában Újhelyi István MSZP-s országgyűlési képviselő vette át a dokumentumot, az SZDSZ Gizella utcai épületében a biztonsági szolgálat egyik tagja, aki szóbeli ígéretet tett arra, hogy kedden átadja a párt ügyvivő testületének a petíciót.
MTI - fidesz.hu