Ünnepi szentmisék, istentiszteletek húsvét vasárnapján
Ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte a keresztény vallás legnagyobb ünnepe, húsvét alkalmából a hét végén. A keresztény világ az idén március 27-én emlékezik meg Krisztus feltámadásáról.
Dátum: 2005-03-23 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:42.740141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap 10 órakor mutat be ünnepi szentmisét a budapesti Szent István-bazilikában - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóirodája az MTI-vel.
Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek az esztergomi székesegyházban 10.30 órakor celebrálja a húsvétvasárnapi liturgiát. Seregély István érsek, az MKPK elnöke az egri bazilikában 10 órakor mutat be ünnepi szentmisét - áll a közleményben.
Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap 10 órakor tart istentiszteletet a Debreceni Református Nagytemplomban - közölte a püspökség szerdán az MTI-vel.
D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke vasárnap 11 órakor Budapesten, a Bécsi kapu téri templomban mutat be ünnepi istentiszteletet - tájékoztatta hivatala az MTI-t.
A zsinat 325-ben határozott arról, hogy húsvétot az első tavaszi holdtölte utáni vasárnapon kell megünnepelni. Krisztus feltámadásának ünnepét böjti időszak készíti elő, a húsvét szó ennek a végét jelenti. A böjt hamvazószerdától nagyszombatig tart.
Mivel a vasárnapok a kereszténység kezdetétől nem számítanak böjti napnak, ez a periódus összesen negyven napot foglal magában.
MTI - fideszfrakcio.hu