Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael elutasítja az Arab Liga békejavaslatát

Az Arab Liga állam- és kormányfői jóváhagyták a 2002-es közel-keleti békekezdeményezés felújítását, Izrael azonban máris elutasította a békejavaslatot.


Dátum: 2005-03-23 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:46.383392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyilatkozat azt követeli Izraeltől, hogy a területet békéért elvvel összhangban teljesen vonuljon ki az összes megszállt arab területről, beleértve a szíriai Golán-fennsíkot, és a dél-libanoni megszállt területeket. Cserébe az Arab Liga tagállamai lezártnak tekintenék az arab-izraeli konfliktust, és a jövőben normális kapcsolatot építenének ki a zsidó állammal.

Egy magas rangú izraeli tisztségviselő válaszában elutasította az ajánlatot, és kijelentette, hogy egységes arab világ csak a képzeletben létezik.

Forrás: Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek