Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai: a politikai izgalomkeltő

A magyar politikai életben már nem a bal- és a jobboldal vitája zajlik, hanem két politikai kultúra kezd ütközni egymással - jelentette ki Lendvai Ildikó tegnap Debrecenben. Szerinte a baloldalra a szólj és meghallgatlak kultúrája jellemző.


Dátum: 2005-03-24 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:49.189727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának szóvivője, erre reagálva azt mondta: Lendvai Ildikónak nem illik politikai kultúráról beszélnie sem, mivel annak a kormánypártnak a frakcióvezetője, amely miniszterelnökké emelte Gyurcsány Ferencet, aki arra szólította fel politikai vetélytársát, Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy "fogja be a száját".

Halász János szerint Debrecennek nincs szüksége Lendvai Ildikó politikai izgalomkeltésére. A politikus felidézte, hogy Debrecenben március 15-én meggyalázták nemzeti jelképeket, Nagysándor József emléktábláját, a Magyar Fájdalom szobrát, Petőfi szobrát, amely után Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz egyik vezető politikusa felháborodását fejezte ki, és csendes tiltakozó menetre kért fel minden politikai pártot. Ez egyedülálló módon meg is történt, ilyen egy Fidesz vezette város - jelentette ki Halász János.

MTI - fideszrakcio.hu

Kapcsolódó elemek