Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebb névtelen hazafit!

Névtelen, ám keresztény hazafiak bombázzák levelükkel Mizsei Zsuzsát, a Millenáris Kht. új ügyvezetőjét - áll a Magyar Hírlap hétfői számának vezércikkében. Ők azonban egyre kevesebben lesznek, és egyre kevésbé ragadnak tollat - vonható le a következtetés a cikkből.


Dátum: 2002-08-12 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:58.489409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mizsei Zsuzsa, a Millenáris Kht. igazgatója névtelen, mocskolódó leveleket kap. Lapunk interjújában elmondta, milyen kár, hogy e levelek névtelenek, mert szívesen elbeszélgetne a feladókkal.

A Magyar Hírlap hétfői számának vezércikke foglalkozik az új kormány által kinevezett ügyvezető postájával. A publicista szerint azonban a "keresztény hazafiak" gondolkodásmódjából kiindulva Mizsei minden lehet, csak nem szocialista pártkatona. Kinevezéséig ugyanis a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőségi tagja volt, kisgazda édesapját pedig '56-ban halálra ítélték.

Azt a Mizseit azonban, aki minden lehet, csak pártkatona nem, mégiscsak az MSZP tette a helyére. Viszont amióta ott van, mást sem csinál, csak vélt vagy valós sérelmeket és hiányosságokat varr az előző vezetés nyakába. Ezen a tényen pedig nem változtat az sem, amit Mizsei az interjúban állít: Engem nem lehet utasítani. Ettől még természetesen a Miniszterelnöki Hivatal vezetője Mizsei Zsuzsa főnöke, az pedig, hogy őt nem lehet utasítani, kettőt jelenthet: vagy nem veszi figyelembe a felettese szavát (ebben az esetben rossz munkaerő), vagy nem veszi észre, amikor utasítják (ebben az esetben viszont rossz munkaerő).

A "keresztény hazafiakat" az sem gátolja meg Mizsei mocskolásában, hogy az igazgatónő korábban elemző közgazdászként, majd egy megyei könyvtár gazdasági igazgatójaként dolgozott. Ért ahhoz, amiről beszél.

A publicistának legalábbis így tűnik. Elgondolkodtató. Mizsei ugyanis a szombati interjúban a cégműködés átvilágítását végző könyvvizsgáló cégről beszélve (amely egyébként - mint kiderült - közel áll a kormányfőhöz) kijelentette: Az elköltött összeg egy ezrelékéért végzik a munkát, ami egy könyvvizsgáló cég esetében nem komoly tétel. Törvényesen jártam el, és nem nézegettem cégbírósági anyakönyveket, pláne kampánystábokat. Tehát az igazgatónőnek - aki ért ahhoz, amiről beszél - nem lett gyanús a könyvvizsgáló cég, amely a piaci ár töredékéért végzi a munkát, viszont a cég tulajdonosai sem érdekelték.

Ugyanakkor néhány sorral később közölte: Én ma is hiszem, csak politikamentesen lehet könyvvizsgálni. De minden hosszú távú üzemeltetői tevékenységre közbeszerzéssel választjuk ki a vállalkozókat. És előtte, mielőtt megbízzuk, megnézzük a tulajdoni lapját. Vagyis akkor mégis fontos, hogyan néz ki a tulajdonosi névsor? Egy kérdés marad: az igazgatónő - aki ért ahhoz, amiről beszél - végülis miről beszél? Megnézte a cégbírósági anyakönyvet avagy sem?

A publicista azonban folytatja: Sőt nemcsak ért hozzá, hanem vizsgálataik eredményét a közvéleménnyel is megosztja. A Millenáris Kht. korábbi botrányos gazdálkodásáról, a nyakló nélkül elköltött ötmilliárdról nem általánosságban szól, hanem alvállalkozókra, stúdióra, székkarfákra, halastóra, haletetőkre, Fidesz közeli cégekre lebontva.

Ez a mi nagy szerencsénk: Mizsei nem csupán ért, hanem beszél is. A sajtóorgánumok pedig szívesen írják, amit mond. Egyet azonban elfelejtenek: utánajárni, hogy mi is az igazság abból, amit "feltár". Csak egy kiragadott példa: Berkecz Mária, a Kht. előző vezetője a haletetőkre nyakló nélkül elköltött pénzzel kapcsolatban elmondta: a szerződésben a haletetés mellett a tavak algátlanítása, a téli lékvágás, a halak gyógyszerezése és egyéb munkák szerepeltek. Mizsei Zsuzsa tehát vizsgálatai eredményét csak részben osztotta meg a közvéleménnyel.

Mármost tagadhatatlan, hogy vannak emberek, akik neveltetésük, egykori sérelmeik vagy éppen egykori - takargatni kívánt - bűneik miatt, mint mondani szokás, zsigerből politizálnak. Érvek és tények nem zavarják őket, mert eleve és megingathatatlanul "tudják", kinek van igaza. Ám ezek az emberek mind kevesebben lesznek, közülük is csak kevesen írnak levelet.

A vezércikk írója vélhetőleg a "névtelen hazafiakra" gondolt, amikor reményét fejezte ki, hogy mind kevesebben lesznek. De a valódi "zsigerből politizálás" jobban illik talán az új kormány által kinevezett új vezetőség munkájára. Ez pedig így hangzik: Mizsei Zsuzsának nincs más választása, mint hogy folytassa a Millenáris Kht. ügyeinek rendbetételét.

A Millenáris Kht. vezetőjének tehát nem a kulturális centrum üzemeltetése a legfontosabb, hanem a korábbi igazgató munkájában a vélt vagy valós hibák keresése. Így talán lassan azt is megértjük és elfogadjuk, amit Mizsei mond: Ha sikerül a Margit körútig megnyitni a parkot, összekapcsolható a kulturális és a kereskedelmi tevékenység a Mammut szórakoztató szerepével. Az a jövőkép él bennem, hogy úgy lehet eltölteni a parkban egy egész napot, hogy közben a bevásárlástól a kulturális töltekezésig, minden megtörténhet egy helyen.

A Millenáris eddig egy kedves, szolid kulturális centrum volt - olyan hely, amelybe leginkább azok jártak, akik nem a Mammut féle üzletházakban találták meg az idő eltöltésének legjobb módját. Nem gazdasági vállalkozás, amely működéséből hasznot akar húzni, hanem egy államilag finanszírozott centrum (a kultúra ugyanis nem profitérdekelt). Most azonban - ha az igazgatónő már nem talál több vádat az előző vezetés ellen - öles léptekkel halad a kereskedelmi létesítménnyé alakulás útján. Ez a kultúra diadala: 2002., Magyarország.

Zimonyi Melinda, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek