A fideszes alpolgármestert figyelték, a szocialista megfigyelt
A Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnöksége 1986-ban megfigyelte Bús Balázst, Óbuda-Békásmegyer fideszes alpolgármesterét - derül ki a III. kerületi Fidesz honlapjára föltett dokumentumokból. A városrész szocialista alpolgármestere, Pető György viszont a Magyar Nemzetnek azt ismerte el, hogy 1979 és 1983 között III/II-es kémelhárító tiszt volt.
Dátum: 2005-03-24 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:50.722697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bús Balázs honvéd, teológiai előfelvett katona, a 22. tüzér ezred - Cegléd - alakulat beosztottja 1986. I. 26-án este és ezt követően több esetben katonatársai előtt szocializmus-, hadsereg- és szovjetellenes kijelentéseket tett - áll a Történeti Hivatal a fideszbp3.hu honlapon olvasható "szigorúan titkos és különösen fontos" feliratú, a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnöksége által jegyzett dokumentumában.
A napi operatív információs jelentés végére a "Kijelentéseit dokumentáljuk, felelősségre vonását kezdeményezzük" mondatot írták. - Ez azt jelentette, hogy egyszer csak leváltottak őrségből, s kihallgatásra vittek, ahol mint teológus kispapjelöltet meg akartak törni, akárcsak egy református lelkésznek és egy ferences szerzetesnek készülő katonatársamat - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bús Balázs, a III. kerület fideszes alpolgármestere.
Az ügynökügy más oldalról is érinti a fővárosi kerület egyik MSZP-s alpolgármesterét is - értesült a lap. Pető György a Magyar Nemzet kérdésére elismerte: 1979 és 1983 között a III/II-es főcsoportfőnökség, a kémelhárítás amerikai részlegének nyílt, operatív tisztje volt, dolgozott a KISZ KB-ban, s a BM KISZ-titkára is volt. - Múltamat vállalom, s nincs olyan törvényi előírás vagy lelkiismereti tényező, amely miatt le kellene mondanom - közölte.
mno.hu - fideszfrakcio.hu