A tüntetők fogságában van a kirgiz védelmi és a biztonsági miniszter
A kormány épületét elfoglaló ellenzéki tüntetők hírügynökségi jelentések szerint foglyul ejtették a védelmi és a nemzetbiztonsági minisztert, és aláíratták velük lemondásukat - közölte egy ellenzéki szóvivő és a kormányfő több munkatársa.
Dátum: 2005-03-24 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:52.320977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A titkosszolgálatokat felügyelő nemzetbiztonsági miniszter Kalik Imankulov és a védelmi tárcát irányító Eszan Topoljev előzőleg elbarikádozták magukat irodáikban. Kurmanbek Bakijev, az ellenzék legfőbb vezetője nem sokkal később ünnepélyesen bevonult a kormány székházába, a tömeg éljenzése közepette. Az épületben van már Roza Otunbajeva, az ellenzék másik neves vezetője is.
Az épületegyüttesben Aszkar Akajev elnök hivatalát is megrohamozták a tüntetők, de az államfő hollétéről egyelőre nincs hír. Az orosz média értesülése szerint néhány órával korábban Akajev még az épületben tartózkodott, a behatoló tüntetők azonban nem találták őt. Belügyi katonák védelmében több más tisztségviselő távozott az épületből, hárman sérülten, bekötözve hagyták el a kormány székházát egy orvos kíséretében.
MTI - fideszfrakcio.hu