Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Büntetőfeljelentés a nagyhalászi szocialista csalás gyanúja miatt

A nagyhalászi időközi polgármester-választás egyik jelöltje, a független Albók József csütörtökön büntetőfeljelentést tett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon, a választás rendje ellen elkövetett bűntett miatt - közölte Albók József ügyvédje.


Dátum: 2005-03-24 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:52.635350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budai Gyula elmondta: a feljelentés alapját a március 22-én tett választópolgári bejelentések adták, amelyek arról szóltak, hogy Orosz Károly Zsolt, a választáson nyertes szocialista politikus pénzzel akart rávenni két embert, hogy szavazzon rá. Albók József, aki ellenfelénél 421 szavazattal kapott kevesebbet, szerdán kifogást nyújtott be a választás eredménye ellen. A helyi választási bizottság csütörtökön tárgyal a panaszról és hoz döntést az ügyben - mondta el az MTI-nek Kozma László, Nagyhalász jegyzője szerdán. A jegyző a beadványban megfogalmazottakról nem kívánt nyilatkozni, mondván, a csütörtöki bizottsági ülés után adnak tájékoztatást az állítások valóságtartalmáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek