Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az év énekese

Az év énekese kategóriájában Demjén Ferenc, míg az év együtteseként a Budapest Klezmer Band veheti át az április közepi gálán a Magyar Rádió idei eMeRTon-díját. Kiss Gyöngyi, a Petőfi Rádió főszerkesztőség-vezetője a magyar könnyűzene meghatározó egyéniségeinek nevezte a díjazottakat.


Dátum: 2005-03-24 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:52.925318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az év musicalénekese Csonka Tünde, folkénekese Bognár Szilvia, hangszeres szólistája St. Martin lett, míg a dzsesszegyüttesek közül a Borbély Műhely veheti át az idén tizennyolcadszor odaítélt elismerést. Rakonczai Viktor a zeneszerzők, Katona László a szövegírók, Járitz István pedig a hangmérnökök közül találtatott a legjobbnak, míg az év felfedezettje Dolhai Attila musicalénekes lett; az életműdíj idei kitüntetettje Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító.

Kiss Gyöngyi a díjazottak nevét bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, nagyon örülnek annak, hogy az eddigi kitüntetettek között szinte nincs olyan, aki eltűnt volna, és ne lenne meghatározó egyénisége a magyar könnyűzenének. Szólt arról is: ez az elismerés nem pénzdíjas, "csak a dicsőség jár, egyéb semmi".

A díjról, amelyet 1986-ban a Magyar Rádió alapított, minden esztendőben szakemberek alkotta zsűri dönt, titkos szavazással; a friss kitüntetettekkel 236-ra növekedett azoknak a művészeknek a száma, akik ennek az elismerésnek a birtokosai. A díjakat április 15-én adják át a Dél-budai Kulturális és Szabadidőközpont színháztermében; az ünnepi eseményt a Petőfi Rádió élőben közvetíti.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek