A diákoknak nem tetszik Magyar Bálint érettségije
Somogyban a végzős középiskolások döntő többsége a középszintű érettségit választotta; a mintegy 3.000 maturálóból több mint ötszázan tesznek egy- vagy több tárgyból emelt színtű vizsgát - közölte az MTI-vel az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) regionális igazgatója csütörtökön.
Dátum: 2005-03-24 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:53.222649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavalyi próba érettségi eredményeit figyelembe véve arra számítottunk, hogy a jelenleginél több diák választja Somogyban az emelt színtű vizsgát - mondta Horváth Miklós. Véleménye szerint a végzősök feltehetően azért döntöttek így, mert viszonylag kevés az olyan egyetem, ahova szükségesek az emelt szintű vizsgáért járó pluszpontok a felvételhez.
Somogy megye 41 középiskolájából hat kaposvárit és egy siófokit jelöltek ki, ahol az emelt színtű vizsgákat lehetik a tanulók. A legtöbben angolból, illetve németből jelentkeztek a magasabb szintű próbatételre. Az OKÉV igazgatója elmondta, hogy a korábban érettségizettek közül Somogyban 165-en adtak be jelentkezési lapot továbbtanulásra, közülük a jobb felvételi esélyek miatt, 151-en tesznek emelt színtű vizsgát. Sokan közülük már egyetemisták, akik szakváltás miatt vállalják a megmérettetést.
MTI - fideszfrakcio.hu