Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult a Civil Egyeztető Fórum

A Polgári Magyarországért Alapítvány létrehozta a polgárok civil szervezeteinek Civil Egyeztető Fórumát (CEF); a megalakulást Balog Zoltán, az alapítvány főigazgatója jelentette be csütörtökön Budapesten. A CEF-hez csatlakozni lehet a [email protected] e-mailcímen.


Dátum: 2005-03-24 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:55.058569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: az alapítvány Sunyovszky Sylviát és Vizkelety Mariannt kérte fel, hogy szervezzék meg a fórumot.

Sunyovszky Sylvia, a németajkú gyülekezet templom-konferenciaközpontjában az előzményekről elmondta, hogy 2003-ban kérte fel Orbán Viktor, a Fidesz elnöke arra, hogy a civil szervezetekkel tartsa a kapcsolatot. Kiemelte, hogy az országban számos olyan "rendkívül tehetséges és öntevékeny" ember van, aki fel tudja mérni azt, hogy környezetében mi az a gond, amire fel kell hívnia a társadalom figyelmét.

"Azért fontos, hogy mi a civil szervezetekről tudjunk, hogy a munkájukat elismerjük, megsegítsük" - tette hozzá.

Megjegyezte azt is: a polgári lét alapja, hogy a számos civil szervezet jól működik egy demokráciában.

Barthel-Ruzsa Zsolt, a CEF szóvivője szerint a szervezet célja többek között a civil társadalom erősítése, a civil érdekek közvetítése, aktív segítségnyújtás pályázati, jogi, szervezési és szervezet-alakítási ügyekben, a civil-oktatás és továbbképzés különböző szintjeinek, szintereinek támogatása.

A szervezetről elmondta még, hogy összesen huszonkét tagja van, amely a Polgári Magyarországért Alapítvány képviselőjéből, az alapítvány által felkért nyolc civil szakértőből, valamint az egyes civil területeket reprezentáló, összesen tizenhárom szervezet képviselőjéből áll.

A CEF vagyonnal és bevétellel nem rendelkezik, működésének költség-fedezetét az alapítvány biztosítja - tette hozzá.

A CEF testületi ülése elfogadott éves munkaterv szerint, folyamatos, szükség szerinti gyakorisággal ülésezik.

Újságírói kérdésre a szóvivő elmondta: a CEF a "Nemzeti Konzultációs Testülettől függetlenül működik".

Balog Zoltán kiemelte, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány 2005-ben jelentős összegű pályázatot írt ki civil szervezetek részére. Megjegyezte, hogy a Polgárok Házában már működik egy, a pályázatok megírását segítő iroda.

A CEF-hez csatlakozni lehet a [email protected] e-mailcímen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek