Ász-jelentés: 300 szabálytalanságot állapítottak meg az ajkai önkormányzatnál
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint mintegy 300 szabálytalanságot, törvénysértést találtak az ajkai önkormányzatnál - mondta Stolár Mihály, a Fidesz parlamenti képviselője csütörtökön Ajkán.
Dátum: 2005-03-24 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:56.340248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ-jelentés szerint 2003 december 31-én már 1 milliárd 445 millió forint volt az önkormányzat adósságának mértéke, amihez még 2004-ben és idén is 500-500 millió forintos hitelfelvétel járult. A város teljes adósságterhe 2006-ban megközelíti majd a 3 milliárd forintot - közölte sajtótájékoztatón a fideszes politikus.
Kijelentette: a település jelenlegi vezetése teljesen eladósítja a várost, s legalább 15 évre "beszorítja egy olyan utcába, ahol vagyontalanul és szinte mozgástér nélkül vegetál majd". A 32 ezer lakosú Ajkának nagyobb a hitelállománya, mint a 200 ezres nagyvárosoknak; Đebrecennek vagy Pécsnek.
Stolár Mihály szerint - az ÁSZ-jelentésre hivatkozva - a vásárcsarnok eladásakor nem biztosították a pályázók közt az esélyegyenlőséget, az iparcikkpiac 7.800 négyzetméteres területét pedig áron alul adták oda 20 évre a bérlőnek. Mint mondta: az ÁSZ-vizsgálat megállapítása szerint a 2004. évre kiszabott bérleti díjnak csak az egyötödét fizeti a bérlő cég.
A képviselő kitért arra is, hogy az önkormányzat 32 millió forintos kamatmentes hitelt nyújtott az Ajkai Befektetési és Fejlesztési Kft.-nek, holott a város költségvetési rendelete ezt nem teszi lehetővé, ugyanis "az önkormányzat kölcsönt nem adhat".
MTI - fideszfrakcio.hu